Vágólapra másolva!
Az angol válogatott legutóbbi, Izrael elleni Eb-selejtezőjén öt klub is két-két játékossal képviseltette magát a kezdő tizenegyben. Valószínűleg csak kevesen vágnák rá egyből, hogy ezen öt egyesület közül az egyik az Everton FC volt, amely a jelenlegi bajnokságban ott van a közvetlen élmezőny mögött, és az európai kupaszereplésért küzd. Mindeközben a jövő szempontjából is fontos döntések születhetnek a liverpooli egylet háza táján, hiszen az esetleges új stadion leendő helyszínéről kell határozni - de csakis a szurkolók bevonásával.

A liverpooli egyesület 2005-ben hatalmas meglepetést okozott azzal, hogy negyedik lett a Premier League-ben, a legutóbbi szezonban viszont csupán a 11. helyet szerezte meg. A szakvezető, David Moyes azonban ebből is levonta a megfelelő tanulságot: úgy vélte, hogy a gyengébb szereplés egyik fő oka az volt, hogy több új játékos is közvetlenül az átigazolási időszak lezárta előtt érkezett, és a bajnokság közben kellett őket beépítenie a csapatba. Ennek megfelelően aztán a kék-fehérek a mostani pontvadászat előtt csak három új szerzemény leigazolását tervezték, ráadásul az erősítéseket már június 14-én befejezték.

Majd' két hónappal a bajnokság rajtja előtt tehát már a Manchester Unitedtől kölcsönvett kapus, Tim Howard, a másodosztályú Wolverhamtpon Wandererstől leigazolt védő, Joleon Lescott, valamint a Crystal Palace-től klubrekordnak számító összegért megvett csatár, Andy Johnson is a szakember rendelkezésére állt. Az igazolások pedig egytől egyig bejöttek: Howardot azóta már végleg meg is vették a MU-tól, és Lescott, valamint Johnson is kihagyhatatlan a kezdők közül, arról nem is beszélve, hogy hétről hétre kiváló teljesítményt nyújtanak.

Az már a bajnokság elején látszott, hogy a legutóbbi idénnyel ellentétben az Evertonnak ezúttal nem lesznek kiesési gondjai, hiszen a csapat hét forduló után még mindig veretlen volt, és a hatodik pozícióban állt a tabellán. Ezt követően ugyan jött egy kisebb hullámvölgy, de a Toffees a tizedik helynél egyszer sem csúszott hátrébb, idén pedig korai hajrába kezdett annak érdekében, hogy kiharcolja a nemzetközi kupaszereplést. Az UEFA-kupában való induláshoz eredetileg az ötödik hely megszerzésére, vagy valamelyik kupa megnyerésére van szükség Angliában - ám mivel a ligakupát a Chelsea FC hódította el, így már a hatodik pozíció is elég, sőt, az FA-kupában várható Chelsea FC-Manchester United döntő miatt könnyen lehet, hogy a hetedik helyezéssel is ki lehet jutni az UEFA-kupába.

Márpedig az Everton 30 forduló után a hatodik helyet foglalja el, igaz, a középmezőny meglehetősen szoros a Premier League-ben: az ötödik Bolton Wanderers és a tizedik Portsmouth FC között csak hét pont a különbség. A liverpooliak mindenesetre az utóbbi időben jól szerepelnek, legutóbbi nyolc meccsükből csak egyszer kaptak ki. A gárdát még az sem vetette vissza, hogy a sérülésekkel nem volt szerencséje: a balhátvéd Nuno Valente és a támadó James McFadden hetekre kidőlt a sorból (várhatóan két hét múlva térhetnek vissza a pályára), a támadó középpályás Tim Cahill pedig alig épült fel egy hosszabb kihagyás után, megint megsérült, és ebben az idényben már nem is játszhat. Moyes azonban a téli átigazolási időszakban felkészült erre az eshetőségre is, éppen ezért kölcsönvette a Benfica játékosát, Manuel Fernandest, aki ősszel szintén kölcsönben a Portsmouth FC-ben szerepelt. A portugál játékos gyorsan közönségkedvenc lett, köszönhetően technikás játékának, és a legutóbbi hat mérkőzésen egyaránt a kezdő tizenegy tagja volt.

Forrás: EPA

Előfordulhat, hogy a jövőben a városon kívül játsszák a liverpooli derbit

Miközben a csapat a pályán azért küzd, hogy a klub kiléphessen a nemzetközi porondra a következő idényben, addig a vezetőségnek is van dolga bőven: az Evertonnak ugyanis lassan el kell döntenie, hogy hol építse fel vadonatúj stadionját. Az egyik legpatinásabb angol aréna, az 1892-ben felhúzott Goodison Park ugyanis már nem nagyon felel meg a modern kor követelményeinek: a 40 ezres befogadóképesség még nem lenne baj (a klub átlagnézőszáma 1975 óta nem haladta ezt meg), az már annál inkább, hogy mintegy négyezer ülőhelyről nem lehet normálisan látni a pályát, és a manapság oly fontos VIP tribünök száma is kevés.

A szakértők szerint a stadiont az elhelyezkedése miatt nem lehet tovább fejleszteni, így aztán már 1996-ban felmerült az új aréna építésének lehetősége. A klub először a Mersey folyó partján, a King's Dock nevű területen szerette volna felépíteni új otthonát, ám hiába volt meg rá az engedélye, nem tudta összegyűjteni az ehhez szükséges pénzt, így a terv 2003-ban megbukott. Azóta új tulajdonosa van a klubnak Bill Kenwright személyében, aki folyamatosan keresi a lehetőséget a vadonatúj stadionra, és úgy tűnik, hogy meg is találta: az Everton exkluzív szerződést kötött Knowsley megye tanácsával, hogy elsődleges alternatívaként az ott található Kirkbyben vizsgálják meg az új aréna felépítésének lehetőségeit. Az anyagi támogatást a nálunk is jól ismert Tesco adná, amelynek ügyvezető igazgatója, Terry Leahy nagy Everton-drukker - az új stadionban természetesen egy szupermarket is lenne.

Ezzel a tervvel csak egyetlen nagy probléma van: mégpedig az, hogy Kirkby, bár közel van Liverpoolhoz, de a város közigazgatási határain kívül található. Márpedig a szurkolók többsége a jelek szerint nem szeretné, hogy az Everton elköltözzön Liverpoolból, a klub vezetősége pedig korábban kijelentette, hogy a drukkerek támogatása nélkül nem építtet új stadiont. Ennek hatására aztán március 10-én a szurkolók egy része létre is hozott egy "Az Everton maradjon a városunkban" (Keep Everton In Our City) nevű mozgalmat. Az alapító ülésen Liverpool város önkormányzatának egyik vezetője, Warren Bradley (aki természetesen nagy Everton-drukker) is jelen volt, és elmondta: mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az egyesület a városhatáron belül is meg tudja építeni az új stadiont.

www.global-soccer.eu