Vágólapra másolva!
Hihetetlen időszakon van túl Marozsán Fábián, aki nem túlzás, maradandót alkotott az Egyesült Államokban tavasszal, ugyanis nagyon rég nem látott eredményeket ért el Miamiban és Indian Wellsben is.

Új célokat kellett találnia

Marozsán Fábián Indian Wellsben a nyolcaddöntőig jutott, ahol a végső győztes Carlos Alcaraz állította meg, míg Miamiban a legjobb nyolc között az olimpiai bajnok Alexander Zverev állta az útját. A menetelés közben a top 10-es Holger Runét és Alex de Minaurt is kiejtette. Marozsán Fábián az e heti világranglistán már a 38. helyen áll, az sem kizárt, hogy a Roland Garros főtábláján kiemeltek közé kerüljön.

Miami Open Presented by Itau 2024 - Day 13
Marozsán Fábián célja a top 30
Fotó: Getty Images via AFP

Néha nehéz felfognom, hogy ilyen gyorsan kipipálom a célokat, most már bekerültem a top 40-be. De nem dőlök hátra, továbbra is a teniszre koncentrálok. Szeretném az évet a legjobb harminc között zárni, és elérni, hogy kiemelt legyen egy Grand Slam-tornán

 - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Marozsán Fábián. Utóbbitól már nincs messze, a négy legnagyobb versenyen harminckét játékost emelnek ki a világranglista alapján.

"Már Indian Wells is nagy siker volt, kiemeltet vertem szinte agyonvert állásból, ami rám nem jellemző. Én is nagyon vártam, hogy centerpályán játsszam Alcaraz ellen. Mások voltak a körülmények, mint amikor tavaly legyőztem, ő is nagyon készült, magához képest is jól játszott, jól szervált" - idézi Marozsánt a Magyar Nemzet.

 – idézte fel az amerikai túra első állomását a magyar teniszező, aki az Indian Wells-i nyolcaddöntő után Miamiban még egy körrel tovább, a negyeddöntőig jutott.

"Az egyik legnagyobb dolog az volt, hogy a Rune elleni 6:1, 6:1-es meccs után a megszokott menetrenddel ellentétben nem volt szabadnap, másnap reggel már jött a Popyrin elleni mérkőzés, amelyet a sok nehezítő körülmény ellenére meg tudott nyerni. Majd megint pihenőnap nélkül folytatta De Minaur ellen, aki teljesen más stílusú játékos. Ez a három győzelem három nap alatt még nagyobb eredmény volt, mint tavaly Alcaraz legyőzése, mert nem csak egy jó nap kellett hozzá - mondta el Marozsán edzője, Balázs György.

 

Cél a Roland Garros és az olimpia

A miami mesterverseny után elkezdődött a salakszezon, amelynek végét és egyben csúcspontját a május 20-án rajtoló Roland Garros jelenti. 

Ha megvan a főtábla Monte-Carlóra, akkor már indulunk is a repülőtérre, a további programban pedig Barcelona, Madrid és Róma szerepel a Roland Garros előtt

 – beszélt terveiről Marozsán Fábián.

A Roland Garros idén nemcsak a salakszezon, hanem az olimpiai kvalifikációs időszak végét is jelenti. Emiatt Marozsánnak már nem kell aggódnia, az ötkarikás rangsorban a 34. helyen áll, lényegében elképzelhetetlen, hogy lemaradjon a párizsi játékokról, amelyen a tenisztornát ugyanúgy a Roland Garros-teniszkomplexumban rendezik, mint az évenkénti Grand Slam-versenyt.