Haldokló serpán lépdeltek át a hegymászók a világ második legmagasabb hegyén - videó

Mászók és a földön keresztbe fekvő pakisztáni segítő
Vágólapra másolva!
Előkerült egy videó, amin az látszik, hogy egy pakisztáni hegyi segítő, Muhammad Hassan a hóban fekszik, miközben a világ második legmagasabb csúcsára igyekvő mászók úgy lépegetnek át rajta, hogy senki sem segít.

A mászók csak az előttük lebegő céllal foglalkoztak, volt, akinek ez egy rekordkísérlet része volt. Ekkor ment fel a csúcsra a norvég Kristin Harila is, akit nagy csapat segített, mögöttük pedig újabb mászók igyekeztek a csúcsra. A norvég hölgy rekordot állított fel azal, hogy a legrövidebb idő alatt mászta meg az összes 8000-es csúcsot.

Hassan is az egyik expedíciós csapat tagja volt, a kötélrögzítőknek segített. Az explorersweb kérdésére szemtanúk elmondták, hogy Hassan tapasztalatlannak tűnt és a felszerelése sem tűnt alkalmasnak ilyen körülmények között.

Silvia Azdreeva, egy bolgár mászó elmondta, nagyon sok lavina volt körülöttük, volt olyan, ami őket is elérte, de ki tudták ásni magukat, nem sérült meg senki.

„Később előttem halt meg valaki, a testén kellett átugrálnunk" – mondta Azdreeva, aki szerint természetes, hogy egy ilyen helyen nincs azonnali segítség. Az még mindig nem tiszta, hogy pontosan mi történt. Van, aki szerint Hassan maszkja összetört, miközben egy sziklára zuhant, de oyan is volt, aki szerint fejjel lefele lógott egy kötélen egy óránál is tovább.

Mászók és a földön keresztbe fekvő pakisztáni segítő Forrás: explorersweb.ocm

Volt olyan is, aki azt mondta, egy serpa segített Hassannak visszajutni az útra, és fejjel felfelé fordítani. Ezt erősítette meg Kristin Harila segítője is, aki azt mondta, segítettek Hassannak visszatérni az útra, de mozogni már nem volt ereje, és hamarosan meg is halt.

Mások szerint nem történt ennyire hirtelen az eset, ugyanis egy operatőr, Philip Flaemig arról számolt be, hogy még legalább három órát mozgott a sérült férfi.

Az operatőr elmondása szerint a baleset helyszínén két nagy csoport volt, az övé pedig úgy döntött inkább visszafordul. Az operatőr még maradt a helyszínen, mert akart készíteni egy drónfelvételt, és csak másnap vették észre a felvételen, hogy az úton keresztbe fekszik valaki, és az is látszódott, hogy mozog a lába.

Rengetegen másztak akkor a hegyre. Helyi idő szerint hajnal 2.20-kor volt a baleset, 15 perccel később jött a lavina, az operatőr 4:30-kor kezdett filmezni és tette azt egészen 20 perccel napkelte utánig.

Később kiderült, Hassan eddig csak az alaptáborban dolgozott, ekkor ment fel először ilyen magasságba, három gyereke volt. A családnak az operatőr segítségével most gyűjtést szerveznek.

A mászók szerint hiába feküdt a sérült jól látható helyen, a K2-n ilyen magasságban nincs mentőcsapat. Tapasztalt serpák szerint csak akkor lehetett volna segíteni, ha a körülötte mászók úgy döntetnek, leállítják a csúcstámadást és inkább a sérültnek segítenek, de erre a jelek szerint nem volt hajlandóság..