Megmutatjuk, hol verhetik meg Szoboszlaiék a németeket

Amikor véget ért a sorsolás mindenki úgy gondolta, hogy ha az ’50-es évek óta valamikor, akkor most elékerülhetünk annak a válogatottnak, melynek az Aranycsapat óta csak a hátát nézzük.

Ám 2016-ban valami megbicsaklott arrafelé, és mivel mi határozott lépésekkel menetelünk évek óta felfelé, optimistán gondolunk arra a 2024. június 19-i, stuttgarti találkozásra. Viszont a németek kezdenek visszatalálni a sokáig sikeresen járt útjukra.

A németek játékosok érzik, hogy életük soha vissza nem térő lehetősége hazai környezetben maradandót alkotni, úgyhogy egyénileg egyre jobb formába lendülnek. Fontos hangsúlyozni az „egyénileg” kifejezést, mert arról nincs értelme beszélni, hogy a tavaly évvégi Törökország és Ausztria elleni megalázó szenvedés után 

mert manapság a tétnélküli „barátkozásoknak” az értéke a nullához tendál. 

Manuel Neuer madridi óriási hibájából sem lehet kiindulni, mert a kapus felnőtt pályafutása 2006-os kezdete óta tíznél kevesebb ilyen bakit követett el. 

Azért mert ezzel elvette a Bayern Münchentől idén a Bajnokok Ligája győzelem esélyét nem lett gyengébb kapus. A 2010-es világbajnokság óta annyira ő az elsőszámú német kapus, hogy az azóta rendezett hét világeseményen a németek által vívott 34 meccs közül csak egyen nem védett, a 2010-es bronztalálkozón. Lassan már azt is elfelejtjük, mikor, ki volt a tartalékja. Most még tudjuk, hogy jelenleg André ter Stegen, de évek múlva már aligha fogunk emlékezni rá, pedig ő is kiváló kapus.

Ezen a poszton mi is jól állunk, Gulácsi Péter és Dibusz Dénes személyében két olyan kapus áll Marco Rossi rendelkezésére, akire a legnagyobb nyugalommal rábízhatja ezt a felelősségteljes feladatot. Bizton állítható, 

mint a Leipzig vagy a Ferencváros hálóőre. Amennyiben az éppen szerepet kapót elkerüli a magyar kapusokat szinte minden világeseményen üldöző átok, akkor kapusok terén fel tudjuk venni a versenyt Németországgal. Pontosabban fogalmazzunk úgy: itt nem lehet jelentős különbség. 

A védelmeket összehasonlítva néhány hónapja még nem kellett idegeskednünk, most viszont igen. Akkor is, ha a miénket nézzük, és akkor is, ha ellenfelünkét. Nekünk itt (is) kevés a minőségi focistánk. A németnek született Willi Orbanra az elmúlt években gyakran mondtuk, 

Ez valamilyen szinten igaz most is, de néhány hónapja már nem annyira. Nem Willi teljesítménye miatt változott a helyzet. Orban két oldalára kell keresni 2+2 embert, mert felrakhatjuk mi bárhogyan a mágnástáblára a figurákat, a pályára bizony öt védőt kell küldeni Európa legjobb 24 csapata között. Amennyiben Lang Ádám egészséges, akkor kicsit csökkennének a kapitány gondjai, de még ekkor is van egy nagy kérdés a túloldalon: 

Előbbi élete legrosszabb szezonján van túl, két Bundesliga-csapat két edzője nem bízott rá szinte semmit. Lehet azt mondani Magyarországról, hogy egyik sem ért a szakmájához, de nyilván mindkettő meg tudja indokolni, hogy miért nem bízott benne. Dárdaiban bízott edzője, ez persze nem túlzottan meglepő, hiszen az édesapjáról van szó, de a második „Dárdai-gyerek” 

és egyébként is tudjuk, az „öreg” Dárdairól, hogy ő mindenkivel szemben (így fiaival is) kritikus. Csakhogy csapata a Bundesliga2-ben is csak a középmezőnyben tengődött idén.

Dárdai Márton korosztályos szinten szerepelt a német válogatottban, de amikor a magyart választotta felnőttként a hazafias érzéseken túl azt is motiválhatta, hogy mekkora a konkurencia ott. Négy, talán öt középhátvéd produkált ugyanis bombateljesítményt az elmúlt szezonban. A Real játékosa, 

viszont Jonathan Tah-nak óriási szerepe van abban, hogy az újdonsült német bajnok, a Bayer Leverkusen olyan hosszú veretlen szériát produkált, mint soha egyetlen csapat sem a komolyan (és közepesen komolyan) vehető bajnokságokban a történelemben. Valószínűleg ők alkotják 4-2-3-1-es szisztéma esetén a német válogatott közepét. Amennyiben valamelyikükre nem lehet számítani, akkor a fiatal Nico Schlotterbeck léphet elő, neki óriási szerepe van a Dortmund BL-döntőig tartó menetelésében. Csakhogy ahhoz, hogy ő tökéletes teljesítményt nyújtson nagy segítséget kapott rutinos, világbajnok társától, Mats Hummels-től, ő viszont (várható, de érthetetlen módon) nem lett tagja a keretnek. 

Viszont ha van Hummelsnél öt jobb a posztján (legalábbis Nagelsmann-kapitány szerint), akkor nagyon lehet irigyelni a németeket, bár sokan megkérdőjelezik, hogy a frankfurti Robin Koch-nak, vagy a stuttgarti Waldemar Antonnak inkább itt a helye, mint a dortmundi legendának.

A jobboldali hátvéd posztjára „munkaerő átképzés” útján egy világsztár érkezett, Joshua Kimmich személyében. Az ő helyét néhány éve a világ legjobb öt-hat focistája között kellett keresni, most egy kisebb visszaesés után régi-új posztján valószínűleg vissza fog térni oda. 

de addig el is kell jutni. Itt a berlini Unionnal rossz szezont produkáló Robin Gosens kihagyása miatt a stuttgarti Maximilian Mittelstädt vagy a lipcsei David Raum kerülhet szóba, mindkettőt jól ismeri a Bundesligából Sallai Roland, de Szoboszlai Dominik és Schäfer András is. 

Ha valahol lehet esélyünk a németek ellen, akkor ez a mi jobboldali támadójátékunk.

Középpályán egyértelműen jobbak a németek, mint mi.

Várhatóan a mérkőzés nagy részében ők fognak támadni 4+3 emberrel, mi meg védekezünk 5-4-1-es szisztémában. Kérdés mennyire lehet kordában tartani azokat a támadókat, akik egy (esetleg kettő) kivétellel mind világklasszisok?

Julian Nagelsmann azt is meg merte engedni magának, hogy kihagyta a keretből a remek formában lévő müncheni Leon Goretzkát, élete talán legjobb szezonját produkáló (egyébként is évek óta valós tudása alatt kezelt) dortmundi Julian Brandtot, és talán még Emre Cannak is lett volna helye. Innen Magyarországról nézve biztosnak tűnik, hogy 

Ez annak fényében különös, hogy keretbe került az angol Brightonban játszó Pascal Gross, aki 32 évesen debütált a válogatottban, a leverkuseni Robert Andrich, aki nem biztos, hogy az Alonso-gépezetből kikerülve jól teljesít majd, a stuttgarti Chris Führich, akinek alig van nemzetközi rutinja, továbbá a 2004-es születésű müncheni Aleksandar Pavlovic, akinek meg semmilyen rutinja nincs. 

Amennyiben ők szerepelnének a német középpályán kicsit sem kellene félteni a Kerkez Milos, Nagy Ádám, Nagy Zsolt, Loic Nego, Schäfer András, Callum Styles, Bolla Bendegúz, Kata Mihály közül idekerülőket. 

Ám nem ők játszanak majd!

A német keretben sok az olyan játékos, aki a taktikai zseninek tartott Nagelsmann egy-egy rövidtávú ötletének megvalósítására jó, de nemhogy Eb-nyerésre, de még a csoportban három pont szerzésére sem biztos, hogy elég.

Toni Kroos visszatérésével újra van igazi irányító is, ami már nagyon régen hiányzott. Nyilván a Real (korábban a Bayern, és – ezt kevesen tudják! – a Leverkusen) sztárja csak erre az eseményre érkezik, de nyilván azért jön, hogy maradandót alkosson társaival. 

Van kikkel! Az újdonsült bajnokcsapat ifjú sztárja 

ha csak tartani tudja jelenlegi szintjét Kroos-szintű karrierje lesz. A müncheni Jamal Musialának is, vagyis a „előrejátékban” a világ legjobbjai közül egyszerre hármat is pályára küldhet a német kapitány, és akkor még nem beszéltünk arról a Leroy Sanéról, aki bármilyen meccset el tud dönteni. Igaz, nemcsak pozitív irányban, de ez legyen a németek gondja. A négy nemzetközi (sőt, világ-)klasszison kívül még olyan meghatározó emberek vannak ebben az egységben, mint a rutinos Thomas Müller és Ilkay Gündogan, vagy az a Kai Havertz, akinek 24 évesen 44 válogatott meccsel, és 49 BL-találkozóval a háta mögött egyszer már bizonyítania kellene, hogy az átlagnál jobb focista.

Ezt a hat-héttagú egységet nem lehet összehasonlítani a Sallai-Szoboszlai-Varga-triónkkal, mi – a szerkezetből és a játéktudásból adódóan – Németország ellen maximum ezzel a három emberrel próbálkozhatunk, és erre sem lesz sok esélyünk. Jó esetben is csak négy-öt olyan alkalom várható, amikor a támadótrió, némi hátsó segítséggel gólveszélyt alakíthat ki, 

Ez megjósolhatatlan, ahogy az is, védelmünk mennyire tudja tartani a németek támadóit.

Amennyiben a németek „kinevezett csatárait”, Niclas Füllkrugot , Deniz Undavot vagy a Maximilian Beier tekintjük, akkor aggódásra nem lenne ok, csakhogy ebből a háromból csak egy lesz a pályán, és 

A németek nyilván párás szemmel emlékeznek arra, amikor az 1972-es Eb-re csatárposzton Gerd Müller, Jürgen Grabowski, Jupp Heynckes és Uli Hoeness volt nevezve, az 1980-asra Karl-Heinz Rummenigge, Horst Hrubesch és Klaus Allofs, míg az 1992-esre Rudi Völler, Jürgen Klinsmann, Karl-Heinz Riedle és Andreas Thom, és megkérdezik 

Viszont akár Füllkrug, akár Undav, akár Beier (sőt, lehet, hogy Havertz) játszik, a mögötte lévők támogatásával nyújthat olyan maradandó produkciót, mint anno Oliver Bierhoff, Mario Gomez vagy Lukas Podolski. 

Füllkrugnál, Undavnál, Beiernél jobb focista Szoboszlai Dominik vagy Sallai Roland, ám a többi támadónkról még nem sejthetjük mire lesz képes a „nagy színpadon”. Nyilván Varga Barnabásnak ez egy nagy kiugrási lehetőség, ahogy Ádám Martin vagy Kleinheisler László is bizonyíthatja, hogy kerülhet ő annál magasabb szintre, ahol most van.

Amennyiben a magyar válogatottnak lesz lehetősége (itt csak a sérülések jelenthetnek akadályt, mert időt kap), hogy begyakoroljon csapattaktikát, akkor lehet esélye Németország ellen, mert az utóbbi gárda egyénileg ugyan jobb focistákból áll, de

Szervezett játékkal megnehezíthető a dolga, bár úgy tűnik, hogy az elmúlt évek szerencsétlenkedése után a németek a hazai eseményre ugyanúgy összekapják magukat, mint 2006-ban, amikor szintén egy nagy gödörből kimászva lettek vb-bronzérmesek.