Sztárok nászajándékba

Vágólapra másolva!
A magyar esküvők új slágere az az amerikai szokás, hogy sztárokat, énekeseket hívnak meg a lagzikra, hogy még emlékezetesebbé tegyék a nagy napot.
Vágólapra másolva!

Amint arról az egyik hazai szakfolyóirat beszámolt, a magyar színészek és énekesek közül van, aki igent mond, más nemet: de legtöbbjük beleegyezik a ma még furcsának tűnő fellépésbe. Nem tekintik kevesebbnek a feladatot - inkább többnek vagy másnak -, mint ha valamelyik cég partiján énekelnének.

Akkor igazi a meglepetés, ha a menyasszony a Nagy Őt kapja nászajándékba, azaz kedvenc énekese gratulál neki a szertartás után, és a vacsora közben szórakoztatja őt és a vendégeket. Megesett már, hogy a barátnők vagy a kolléganők összedobták a pénzt, és valamilyen háztartási gép helyett egy színészt vagy énekest "küldtek" nászajándékba.

Csonka András és Keresztes Ildikó a Magyar Esküvő című folyóiratban elmondta, szeretik az efféle felkérést, és szívből örülnek ilyenkor a házaspárok boldogságának. Csonka András úgy nyilatkozott, hogy "egyszerűen imádja az esküvőket", izgalmas fellépési lehetőségnek tartja, és komolyan készül rájuk, ám az elszomorítja, ha "futószalagon" megrendezett a ceremónia és nem személyre szóló, nem egyedi.