Lezuhant egy kisrepülőgép Virginiában, öten meghaltak

Vágólapra másolva!
Egy kéthajtóműves gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania Virginiában, vasárnap; a landolás nem sikerült és a fedélzeten tartózkodó öt ember meghalt - négy felnőtt és egy gyerek.
Vágólapra másolva!

Vasárnap délután a virginiai Bath megyében egy repülőgép-szerencsétlenségben öt ember meghalt - írja az ABC 13.

Jeff Ford, a Bath megyei repülőtéri hatóság elnöke elmondta, hogy vasárnap, helyi idő szerint délután háromkor egy kéthajtóműves repülőgép bejelentette, hogy kényszerleszállást kell végrehajtania.

A repülőgép nem érte el a leszállópályát és fák közé csapódott egy domboldalon 

- írja a Dailymail.

A hatóságok szerint a vészhelyzet oka egyelőre ismeretlen. A rendőrség megerősítette, hogy a balesetben öten haltak meg, egy gyerek és négy felnőtt - írja a Fox.