"Öljetek meg minden zsidót!" - döbbenetes antiszemita gyűlölethullám az amerikai egyetemeken

Statue of Liberty, Szabadság-szobor, New York
Fotó: Shutterstock/Josef Hanus
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok legnagyobb ötven egyetemének több mint felének területén voltak Izrael-ellenes tüntetések az elmúlt egy hétben.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Egyesült Államokban döbbenetes állapotok uralkodnak az egyetemeken. Izrael-ellenes politikai aktivisták és a gyűlölethullámot kihasználó baloldali politikusok mindeközben a rendőrséget vádolják, ami az antiszemita tüntetők szerint „bűnrészes”.

Egy tüntető Queers for a free Palestine feliratú táblával
Fotó: Magdalena, Creative Commons / UAB Institute for Human Rights Blog

Két palesztin-párti megmozdulás, a Georgia állambeli Atlantában az Emory Egyetemen kezdett tüntetés során azok megszüntetésére az intézmények a rendőrség beavatkozását kérték. Az atlantai megmozdulás Izrael-ellenes célját összekapcsolták egy helyi rendőrségi és tűzoltósági kiképzőközpont elleni tiltakozással. 

Az egyetem rektori hivatalának illetékese a tüntetés szervezőit olyan aktivistáknak nevezte, akiknek célja, hogy megzavarják a hallgatók tanulmányi munkáját, valamint hozzátette, hogy nem tolerálnak vandalizmust és egyéb bűncselekményeket.

Csütörtökön New Yorkban bő egy héten belül már a negyedik intézménynél kezdődött Izrael elleni tüntetés, ezúttal a City College of New York – CUNY épületeinél vonultak ki diákok. 

New York város rendőrségi vezetői az elmúlt egy hétben történt rendőrségi intézkedések és tömeges letartóztatások kapcsán világossá tették, hogy nem fognak olyan jellegű közterület-foglalást megengedni, mint 2020 nyarán az úgynevezett BLM-zavargások idején Seattle városában történt, ahol tüntetők a város egy részét autonóm övezetté nyilvánították. John Chell, a városi rendőrség járőrparancsnoka kijelentette: garantálhatja, hogy egy esetleges ilyen próbálkozás gyorsan véget ér majd.

A fővárosban Washingtonban csütörtökön több környékbeli egyetem együttes tüntetést kezdett sátrak felállításával a belvárosi George Washington Egyetem területén. Közleményük szerint erejüket közösen akarják megmutatni, valamint követelik az elhatárolódást – a szavaik szerint – „cionista államtól”, és céljuk, hogy véget érjen az „Izrael-ellenes diákok rasszista alapú elnyomása”.
Az Egyesült Államok nyugati partvidékén, Los Angelesben a Dél-kaliforniai Egyetem (University of Southern California) vezetése csütörtökön azt közölte, hogy az intézmény területe „további intézkedésig” zárva marad. Az egyetemen a szerdai tüntetések idején csaknem száz aktivistát kellett a rendőrségnek őrizetbe vennie.

A szerdai összesítések szerint az Egyesült Államok legnagyobb ötven egyetemének több mint felének területén voltak Izrael-ellenes tüntetések az elmúlt egy hétben. A megmozdulások nyomán összesen több száz embert vettek őrizetbe a hatóságok tiltott tevékenység, illetve magánterület megsértése miatt.

A New Yorkban történt rendőrségi beavatkozást csütörtökön elítélte Alexandria Ocasio-Cortez, a demokrata párt baloldali szárnyának kongresszusi képviselője, aki „szörnyű döntésnek nevezte”, hogy a Columbia Egyetem vezetése a saját diákjaira hívott rendőrséget.

Az Egyesült Államok vezető egyetemei közé sorolt intézmény egykori diákja, és befolyásos anyagi támogatója, a milliárdos vállalkozó, Robert Kraft ugyanakkor csütörtökön egy sajtóban megjelent állásfoglalásban azt írta, hogy „meg kell tagadnia” tanulmányai egykori helyét, és megdöbbenését hangoztatta az olyan szlogenek, miatt, amiket tiltakozók kiabáltak, mint az 

Öljetek meg minden zsidót!

 és

 Október 7-ét még tízezerszer!

A zsidó származású üzletember a héten jelentette be, hogy a tüntetéseken történt nyílt antiszemita megnyilvánulások miatt beszünteti a támogatását a Columbia Egyetem számára.