Gyémántgyűrűt nyelt le egy kislány, azonnal műteni kellett

Vágólapra másolva!
Egy kínai édesanya nem találta a gyémántgyűrűjét, de nem kellett sokat gondolkoznia, hol lehet, mivel lánya rosszul nem lett, és 11 órán keresztül hányt. A gyermek lenyelte az ékszert.
Vágólapra másolva!

A nő a kínai Csingdajban lévő sürgősségi osztályra vitte 15 hónapos kislányát. Az orvos első látásra nem talált ésszerű magyarázatot a kislány tüneteire.

Később a röntgenfelvétel alapján kiderült, hogy hol volt az anya gyémántgyűrűje és mi okozta a kisgyermek betegségét: az ékszer a gyermek hasában volt.

Az orvosok úgy döntöttek, hogy műtéti úton eltávolítják, mivel aggódtak, hogy a gyémánt veszélyes lehet a kislányra, belső sérüléseket okozhat nála.

Az orvosok sikeresen eltávolították a jegygyűrűt a műtét során. A lány a beszámolók szerint hamar felépült, és két nap múlva hazaengedték a kórházból - írta a Daily Mail.

Az idegen tárgyak lenyelése a gyermekeknél gyakori jelenség

A kis, sima tárgyak komplikációk nélkül is áthaladhatnak az emésztőrendszeren, de a nagyobbak eltávolítását a lehető leghamarabb fontolóra kell venni. 

Az egészségüggyel foglalkozó brit folyóiratban, a Journal of Paediatrics and Child Health lapban megjelent egy kutatás, melyben azt próbálták meg kideríteni, hogy a gyermekek által lenyelt Lego mennyire veszélyes - milyen gyorsan haladnak át a darabok a gyermekek szervezetén. Az eredmények azt mutatták, hogy nem kell túlságosan aggódnunk, de történtek már tragédiák az ilyen esetek következtében. 

Egy kétéves kisgyermek 14 hónappal azután halt meg Londonban, hogy lenyelt egy műanyag játékdarabot, pontosabban szemet. Kazarie Dwaah-Lyder kórházba került, miután szüleiben felmerült a gyanú, hogy lenyelt egy műanyagdarabot, a vizsgálatok azonban nem fedték fel az idegen tárgy hollétét - írta a Ripost.

A műanyag szemgolyó utánzat lenyelése után a kisgyermek egy éven át tünetmentesen élt, amíg tavaly áprilisban kórházba nem szállították, ahol sajnos meghalt.

Egy motherwelli kisbaba 2022-ben valahogy az egyik játékából vett ki egy elemet, majd lenyelte. A kórházban mindent megtettek, hogy megmentsék, ám végül kiderült, túl súlyosak a belső sérülései.