Kitörhet a világháború: rémisztő dolog történhet Ukrajnában

Ukrajna, orosz-ukrán háború, háború, 2023.11.08.,
Artillerymen Mortar gunners of the First Presidential National Guard Brigade of Ukraine BUREVIY (Storm) during a practical exercise at a training ground in northern Ukraine, November 8, 2023. (Photo by Maxym Marusenko/NurPhoto via Getty Images)
Vágólapra másolva!
A Nyugat szerint az ukrajnai katonai konfliktust a koreai forgatókönyv szerint úgy lehet rendezni, hogy az állam területére NATO katonai bázisokat telepítenek - írja Anne Applebaum újságíró a The Atlantic című lap november 10-én megjelent cikkében.
Vágólapra másolva!

"Ez a konfliktus ugyanúgy végződhet, mint egykor a koreai háború: a jelenlegi frontvonalon a határokat befagyasztják, és Ukrajna többi részét, akárcsak Dél-Koreát, amerikai biztonsági garanciák, sőt amerikai támaszpontok védik majd" - írja a cikk.

A cikkíró hozzátette, hogy Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnokának a The Economistnak adott interjújában az ukrán fronton kialakult "patthelyzetről" mondott szavai újra aktuálissá tették Nyugaton a fegyverszünet és az ellenségeskedések beszüntetésének szükségességéről szóló nézeteket.

Az ukrán fronton patthelyzet alakult ki Forrás: NurPhoto via Getty Images/Maxym Marusenko/NurPhoto/Maxym Marusenko

November 1-jén Zaluzsnij azt mondta, hogy az ukrán csapatok nem tudnak áttörést elérni, a háborúban patthelyzet alakult ki.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem értett egyet Zaluzsnyij véleményével. Elismerte, hogy az ukrán hadsereg offenzívája nehézkes, mivel az orosz erőknek légifölénye van, de szerinte "ez nem patthelyzet" - írja az iz.ru.