Olyat tett két hegymászó, ami előttük még senkinek sem sikerült

Vágólapra másolva!
Egy nepáli férfi és egy norvég nő rekordnak számító 92 nap alatt mászta meg mind a tizennégy 8000 méternél magasabb hegyet - közölte csütörtökön a Guiness Rekordok Könyvének szóvivője.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint Tenjen Lama serpa és Kristin Harila két hete állították fel a rekordot. Legutóbb a 8611 méteres K2 hegycsúcsot hódították meg Pakisztánban.

A páros ezzel megdöntötte a nepáli Nirmal Purja 2019-ben felállított rekordját, akinek kétszer ennyi időbe telt megmásznia a 8000 méternél magasabb hegyeket

- közölte a Nepáli Hegymászószövetség.

- hangsúlyozta a 37 éves Harila közleményében. Úgy fogalmazott, hogy számára Nepál 8000 méternél magasabb hegycsúcsaival második otthonná vált. Mindazonáltal hegymászó körökben vitatott Harila teljesítménye. Egyebek között bírálatok érték amiatt, hogy rekordját oxigénpalackok segítségével sikerült felállítania. Az Alpin.de szakportál szerint kifogással illették azt is, hogy az alaptábort helikopteren érte el, illetve, hogy már jól ismert útvonalakat használt.

- mondta Billi Bierling, a nepáli hegymászásokat dokumentáló Himalayan Database expedíciós adatbázis vezetője. Ugyanakkor "annak, ahogy Kristin és serpái megmászták a magas hegyeket, semmi köze a hegymászáshoz, vagy a klasszikus alpinizmus etikájához, de illik korunkhoz" - tette hozzá.