Egy esküvőről hazafelé tartó csónak borult fel Nigériában, több száz ember meghalt

Vágólapra másolva!
Legkevesebb 103 esküvői vendég meghalt, amikor felborult egy csónak Nigéria északi részén - közölte a hatóság.
Vágólapra másolva!

A helyi lakosok és a rendőrség továbbra is több tucat embert keresnek, akik azon a túlzsúfolt hajón utaztak, amely hétfőn kora reggel borult fel Kwara állam Pategi megyéjében a Niger folyón - mondta el a rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy eddig száz embert mentettek ki.

A vízbe fulladt áldozatok többsége egy esküvőn vettek részt,

ahol késő éjszakáig tartott az ünneplés - közölte a helyi rendőrfőnök.

A vendégek motorkerékpárokon érkeztek a rendezvényre, azonban egy helyi készítésű bárkán kellett hazatérniük, mert az utakat a heves eső miatt víz árasztotta el.

- mondta a rendőrfőnök.

Az esküvőt a szomszédos Niger állambeli Egboti faluban rendezték. A baleset egy helyi lakos elmondása szerint hajnali három órakor történt, így órákig senki sem értesült a szerencsétlenségről

Először mintegy ötven embert mentettek ki, a mentés eleinte "lassú és nagyon nehéz" volt.
A keresés szerdára virradóra még tarott.