Kimentették a Machu Picchunál rekedt turistákat

Vágólapra másolva!
Korábban beszámoltunk róla, hogy körülbelül 800 turista rekedt a Machu Picchu környékén, mivel Peruban egy demostráció miatt felfüggesztették a vonatközlekedést.
Vágólapra másolva!

Pedro Castillo elnök felelősségre vonása után tiltakozási hullám söpört végig az országban. A tüntetők utakat zártak le és repülőtereket kényszerítettek bezárásra. Az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított ősi inka régészeti helyszín csak vasúton közelíthető meg a 110 kilométerre fekvő Cuscóból,

a vonatok kedd óta nem járnak.

Továbbra is egy hónapos szükségállapot van érvényben, de úgy tűnik, hogy a perui hatóságok némi előrelépést tettek közlekedés helyreállítását illetően. A dél-amerikai ország illetékesei

helikopterekkel evakuálták az Andokban 2400 méter magasan fekvő ősi inka fellegvárból az ottrekedt turistákat.

Néhányuknak nagyon meredek sziklafalakon kellett végigsétáliuk, hogy feljussanak a gépre.

Hétfőn újra megnyílt a repülőtér Peru második legnagyobb városában, Arequipában. A közlekedési miniszter szerint a Juliaca és Ayacucho városok repülőterei kedden követik a példát, míg Cuscóban, amelyet sok Machu Picchuba látogató turista használ, már pénteken újranyitottak - írja a BBC.

Azonban a turisták mentése közel egy hét után történt csak meg.

A leváltott és letartóztatott elnök, Pedro Castillo hívei azt követelik, hogy engedjék szabadon az elnököt és mielőbb tartsák meg a választásokat.

A jelenlegi politikai válságot az váltotta ki, hogy Pedro Castillo december 7-én megpróbálta feloszlatni a Kongresszust és szükségállapotot vezetni be, mielőtt a törvényhozó testület megtarthatta volna az alkotmányjogi felelősségre vonási eljárást. A lépést az alkotmánybíróság vezetője

"puccskísérletnek" minősítette, az elnököt pedig őrizetbe vették, amikor megpróbált elmenekülni

Mexikó limai nagykövetségére, hogy politikai menedékjogot kérjen.

A tüntetők a bolíviai határt is blokád alá vették.

Jelentések szerint

20-an meghaltak és több mint 600-an megsérültek a tüntetések során.

Dina Boluarte, Pedro Castillo volt alelnöke, aki a vádemelése után tett esküt, azt szeretné, ha az általános választásokat 2023 decemberére hoznák előre. A Kongresszus néhány napja nemmel szavazott a korábbi dátumra, kedden újabb szavazást tartanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!