A pedofil Jeffrey Epstein adhatott házassági tanácsokat Bill Gatesnek

Jeffrey Epstein
Vágólapra másolva!
Többször találkozott Bill Gates a szexuális bűncselekmények miatt elítélt Jeffrey Epsteinnel annak manhattani lakásán - állítja egy névtelen forrás. A "férfiklub" hangulató találkozókon pedig szóbakerült a tech guru házassága is. A két férfi barátsága hozzájárulhatott a milliárdos válásához. Bill Gates számára rossz hír az is, hogy kiderült: 20 évvel ezelőtt viszonya volt egy alkalmazottal, és hogy utána két Microsoft-dolgozóhoz is közeledni próbált.  
Vágólapra másolva!

Több alkalommal találkozott Bill Gates Jefrey Epsteinnel, aki azt javasolta neki, hogy hagyja el a feleségét - írja a Daily Mail a The Daily Beast riportja alapján. A cikkben egy névtelen forrás azt állítja, hogy a tech guru

2011 és 2014 között többször is járt a gyermekprostítúció miatt elítélt Epstein manhattani lakásán.

Ezek a találkozók szerinte egyfajta menekülést jelentettek Gatesnek a boldogtalan házasságából, és a forrás szerint a két férfi kapcsolata szorosabb volt, mint azt Gates később állította.

A Daily Beast forrása, aki maga is jelen volt ezeken a találkozókon, azt mondta, hogy Gates és Epstein amolyan "férfiklub" hangulatban beszélgettek ezeken a találkozókon tudományról, jótékonykodásról, és szóba került a milliárdos házassága is. Bill Gates a cikk szerint a Melindával való viszonyát mérgezőnek nevezte, amit mindketten viccesnek tartottak.

Melinda kényelmetlenül érezte magát Epstein közelében

A cikkben felidézik, hogy Bill Gates és Jeffrey Epstein barátsága 2011-ben kezdődött. Epsteint már 2008-ban bűnösnek találták kiskorúak prostitúciójának vádjában, ezért a Miscrosoft vezér azt javasolta neki, hogy az alapítványán keresztül jótékonykodjon, így javítva az imázsát.

Jeffrey Epstein Forrás: AFP/Ho

Felesége azonban rossz szemmel nézte a két férfi barátságát. Miután 2013-ban Melinda egy partin találkozott Epsteinnel, a forrás szerint figyelmeztte a férjét, hogy ne közeledjen az akkor már elítélt, szewxbűnöző férfi felé, akinek a társaságában a nő "kényelmetlenül érezte magát".

Gates azt mondja, semmilyen buliban nem volt

Epsteint 2019 júliusában tartóztatták le, ekkor Bill Gates még azt nyilatkozta, hogy soha semmilyen üzleti és baráti kapcsolata nem volt a férfival. Később, a szóvívője már azt mondta, hogy Gates sajnálja, hogy valaha is találkozott Epsteinnel.

A New York Timesnak Gates akkor úgy fogalmazott, hogy

a találkozóikon csak férfiak vettek részt, és tudomása szerint Epstein nem adakozott az alapítványnak.

A Daily Beast állításaira most a szóvivője úgy reagált, hogy a találkozókról szóló állítások pontatlanok, és hamis az az állítás is, hogy a milliárdos megvetően beszélt volna a házasságáról, vagy a feleségéről, Melindáról.

Jeffrey Epstein 2019 augusztusában öngyilkos lett egy manhattani börtön elkülönített zárkájában.

124 milliárd dollárra becsülik a közös vagyont

A Daily Mail azt is megjegyzi, hogy a válófélben lévő Bill Gatesnek még 2000-ben kapcsolata volt egy Microsoft-alkalmazottal, az ügyre azonban csak 2019-ben derült fény, amikor a nő egy levelet írt a cég vezetőségének. A New York Times szerint pedig két másik nőhöz is közeledni próbált, az egyikük a feleségével közös alapítványnál dolgozott.

A francia Becsületrend átvétele után készült kép Bill Gates amerikai milliárdosról, a Microsoft társaság társalapítójáról és a feleségéről Melinda Gatesről Forrás: MTI/EPA/Julien De Rosa

A Gates-házaspár május elején jelentte be, hogy 27 év után elvállnak. A Twitteren a 65 éves milliárdos akkor azt írta, hogy rengeteget dolgoztak feleségével a házasságuk megmentésén, de végül a válás mellett döntöttek, és bár a magánéletükben mostantól külön utakat járnak, közös munkájukat folytatják. A pár közös vagyonát 124 milliárd dollára becsülik.