Chirac nyitottságát jelzi az új francia kormányfő jelölése

Vágólapra másolva!
Megegyezésre hajló, nagy szaktudású politikus a Jacques Chirac által kinevezett új miniszterelnök, az 53 éves Jean-Pierre Raffarin. Raffarin régi híve Chiracnak, már 1995-ös kampányában is részt vett. A korábban reklámcég-igazgatóként, majd európai parlamenti képviselőként is tevékenykedő politikus legutóbb Alain Juppé kormányában vezette a kisvállalkozások minisztériumát, majd 1997-től Vienne megye szenátora. Chirac a humánus, centrista-liberális politikus kinevezésével kíván mind szélesebb néprétegek felé nyitni.
Vágólapra másolva!

Jean-Pierre Raffarin Fotó: EPA
Fotó: Fotó: EPA

A Liberális Demokrácia (DL) jobbközép pártjához tartozó Vienne megyei szenátor kinevezésében feltehetően nagy súllyal esett latba, hogy a rendkívüli politikai helyzetben, jelentős részt baloldali szavazatözönnel ismét elnöki funkcióba emelt Chirac a kapcsolatteremtésben jártas, humánus szemléletű centrista-liberális politikus személyével akarja továbbítani üzenetét: minden irányban nyitni akar.

Jean-Pierre Raffarin 1948. augusztus 3-án született a Vienne megyei Poitiers-ban. Apja, Jean Raffarin Vienne megyei parlamenti képviselő, az ötvenes években Pierre Mendes-France kormányfő minisztere volt.

Az ifjabb Raffarin sokban elüt a Matignon korábbi lakóitól. Nem a politikusok számára szinte kötelező ENA államigazgatási elitképzőből került ki, hanem a párizsi Kereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát. A reklámiparban a kezdett dolgozni, politikusi pályája Valéry Giscard d'Estaing környezetében indult. 1974-77 között a giscardista ifjúsági szervezet főtitkára volt, 1995-96-ban a volt elnök által alapított UDF (Unió a Francia Demokráciáért) főtitkára, később átlép az UDF-ből 1998-ban kivált DL-be.

1976-81 között a munkaügyi és bevándorlásügyi államtitkárságon dolgozik szakmai tanácsadóként, majd a Krief Communication reklámcég vezérigazgatója lesz. 1986-ban választják meg Poitou-Charentes regionális tanácsosává, két év múlva, 40 évesen már a regionális tanács elnöke. 1992-ben és 98-ban is újraválasztják. 1989-95 között európai parlamenti képviselő, 1995-ben kerül be először a szenátusba, de tisztségéről miniszteri megbízatása miatt lemond.

Alain Juppé kormányában 1995-97 között a kisvállalkozások, a kereskedelem és a kézműipari minisztériumot vezeti. A Juppé-kormány távozásakor, 1997-ben ismét Vienne megye szenátorának választják, a gazdasági és tervezési bizottság tagja. A Becsületrend lovagja, nős, egy lánya van.

Ajánlat:

Lemondott Jospin francia miniszterelnök

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!