Koszovói albánok vallottak a Milosevic-perben

Vágólapra másolva!
Koszovói albánok vallottak a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt Milosevic ellen. Az egyik tanú szerint a szerbek figyelmeztették őket, hogy rajtuk állnak bosszút, ha a NATO beavatkozik. A bombázások kezdetekor a falvakat felgyújtották, a menekülteket pedig több településen át Albánia felé űzték, mondta a tanú.
Vágólapra másolva!
a hágai Nemzetközi Tövényszéken

Zeqirit azonban csütörtökön - gyenge egészségi állapotára hivatkozva - már nem vállalkozott vallomásának folytatására. Milosevic így nem tehetett fel neki keresztkérdéseket. A volt jugoszláv elnök szerint ez elfogadhatatlan.

A következő tanú ugyancsak falujának elpusztításáról számolt be: amikor 1999 márciusának végén a NATO megindította a Jugoszlávia elleni légitámadásokat, az albánok már el voltak készülve a legrosszabbra. Vallomása szerint a szerbek előre figyelmeztették őket: NATO-támadás esetén rajtuk állnak bosszút. A harckocsik és a katonai járművek az első bombázások után megjelentek faluja határában, és elűzték a lakosságot. A tanú azonban még egy ideig ott maradt, és látta, hogy a szerbek felégetik a falut.

Az albánok a közeli településre menekültek. Ott sem volt maradásuk, mert a szerbek másnap reggel körbezárták a települést, majd megparancsolták nekik, hogy induljanak Albánia felé. A menekültek több mint 20 ezer fősre duzzadt tömegét egy faluban gyűjtötték össze, ahol egy részük megpróbálta lefizetni a szerbeket a további pusztítások elkerülése érdekében - mondta az albán nemzetiségű tanú.

A múlt héten kezdődött perben az ügyészség csak a koszovói konfliktussal kapcsolatban mintegy 90 tanút kíván meghallgatni. Az erre vonatkozó vádirat szerint 1999 januárja és júniusa között a szerb fegyveres erők terrorhadjáratot folytattak a tartomány albán lakossága ellen, amelynek csaknem egyharmadát, mintegy 800 ezer embert űztek el otthonából, és több mint 500 albán lett a szerb erők által elkövetett tömeggyilkosságok áldozata.

Korábban:

Jugoszlávia nem kapott megfigyelői státust a Milosevic-perben

Kevés jogerős ítéletet hoztak eddig Milosevic hágai bírái

Fórum:

Milosevic Hágában

Milosevic már bíróság előtt, az ENSZ mikor kerül oda?

Csak Milosevic a bűnös?

Most jó vagy rossz albánok?

Könyvajánlat:

A Milosevic-klán

Volt egyszer egy Jugoszlávia

A jugoszláviai háború

Koszovó - egy válság anatómiája

Koszovó tűzfészek