Vidnyánszky Attila: Az ország első színháza a tiétek is!

Erdélyi vendégek a Nemzeti Színházban, Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház, 2023.12.16.
Erdélyi vendégek a Nemzeti Színházban. A vendégek találkoztak Vidnyánszky Attila vezérigazgató úrral a 6. emeleti büfében
Vágólapra másolva!
Szombaton 114-en érkeztek a Nemzeti Színházba a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból és a farkaslaki Tamási Áron Egyesülettől. A csoportokat Vidnyánszky Attila vezérigazgató fogadta.
Vágólapra másolva!

Az első csoportként érkező diákoknak úgy fogalmazott:

a Nemzeti Színház azért jött létre, hogy a magyar nyelvet védje és identitásunkat erősítse.

Erdélyi vendégek a Nemzeti Színházban. A vendégek találkoztak Vidnyánszky Attila vezérigazgatóval Fotó: Polyák Attila - Origo


Az ország első színháza a tiétek is!- tette hozzá.

Erdélyi vendégek a Nemzeti Színházban. A vendégek találkoztak Vidnyánszky Attila vezérigazgatóval Fotó: Polyák Attila - Origo


A csoportok vasárnapig több programon vesznek részt, így például kulisszajáráson, ahol mindent megmutatnak nekik: a nagyszínpadot, a kamaratermeket, és sok izgalmas, érdekes színházi "titkot".

Erdélyi vendégek a Nemzeti Színházban. A vendégek találkoztak Vidnyánszky Attila vezérigazgatóval Fotó: Polyák Attila - Origo

A székelyföldi vendégek a Nemzeti Színház adventi programjára is elmennek.

Erdélyi vendégek a Nemzeti Színházban. Fotó: Polyák Attila - Origo


Vasárnap este Berecz András adventi estjét nézik meg, azután közönségtalálkozón vesznek részt.

Erdélyi vendégek a Nemzeti Színházban. A vendégek találkoztak Vidnyánszky Attila vezérigazgatóval Fotó: Polyák Attila - Origo