Itt van Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjének állásfoglalása

Nemzeti, Színház, Fradi, FTC, sajtóesemény, 2023.07.06., Groupama, Aréna, Vidnyánszky, Attila,
Vágólapra másolva!
Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője nyilatkozott az Origónak.
Vágólapra másolva!

"Szerintem a miniszter úr nem fogadja el a lemondást, ugyanis Vidnyánszky Attila a magyar színházi élet kiemelkedő képviselője. A színház veszélyes üzem, volt már több baleset a magyar színházi élet történetében. A Magyar Nemzeti Táncegyüttessel három darabunk is fut a Nemzeti Színházban: az Egri csillagok, amellyel jövőre óriási terveink vannak. A Csíksomlyói passiót a legnagyobb magyarországi helyszíneken játszottuk - és persze Csíksomlyón is -, és óriási sikerrel fut. Az első darab a Körhinta volt, amelyet kedves feleségem, Zs. Vincze Zsuzsa írt színpadra, szintén hatalmas siker. Vidnyánszky Attila olyan jeles képviselője a magyar színházi életnek, hogy elengedhetetlen - különösen ilyen viharos időkben. Maximálisan kiállunk, kiállok Vidnyánszky Attila mellett. Egyedülálló a magyar színházi életben betöltött szerepe, amit képvisel, pótolhatatlan. A Nemzeti Színház olyan jelentős missziót hajt végre az elmúlt években, amióta ő vezeti, hogy véleményem szerint egy nemzedék sorsa múlik ezen. Az előadások, a kaposvári műhely, az Olimpia, a MITEM, mindaz, amit Attila szervez, hogy kinyitotta a kapukat, odafigyel az ország és a Kárpát-medence színházi életére. Nem szabad engedni, hogy egy ilyen sajnálatos esemény miatt kivonuljon. Ez a darab 33-szor lement már, minden gond nélkül. Nagyon szeretném, ha sikerülne meggyőzni, hogy vonja vissza a lemondását. Mindenki él-hal Vidnyánszky Attiláért, és azért, amit ő képvisel. Maximálisan Vidnyánszky Attila mellett vagyok, és nem engedném el a kezét, szükség van a gondolataira, munkájára. Attila gondolatai pontosan egyeznek mindazokkal a szándékokkal, amit mi itt magyar művészek képviselünk. Szükség van Vidnyánszky Attilára." - nyilatkozta az Origónak Zsuráfszky Zoltán.