A dollármédia hazudik, egy ukrán színház félrebeszél

VIDNYÁNSZKY Attila
Budapest, 2023. április 15. Vidnyánszky Attila, a rendezvénysorozat művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a 10. Színházi Olimpia hivatalos megnyitóján a Nemzeti Színház előtt 2023. április 15-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A HVG és a volt indexesek blogja, a Telex szerint háborúparti orosz előadások vannak a színházi olimpián, ezért mondta vissza szereplését egy ukrán társulat. Nagyjából ezt állították az ukránok, a dollármédia pedig kicsit hozzáköltött. Azonban megszólalt Vidnyánszky Attila is és elmondta az igazságot.
Vágólapra másolva!

"Sajnálatos dolognak tartom, nagyon vártuk az ukrán nemzeti színház társulatát, örültünk, hogy jönnek" – mondta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila azzal kapcsolatban, hogy az ukránok lemondták a vendégjátékot, arra hivatkozva, hogy orosz előadások is vannak a Színházi Olimpián. Ami egyébként nem igaz. Vidnyánszky Attila azt is mondta, hogy a társulat nem először játszik a Nemzeti Színházban.

"Az igazság az, hogy azt az ígéretet tettem, hogy nem lesz orosz társulat a színházi olimpián, mint ahogy nincs is orosz társulat. A kijevi társulat által emlegetett Rex című előadás a Nemzeti Színház produkciója, Valerij Fokin rendezte Kirill Fokin szövegéből, Valerij Fokin pedig a nemzetközi színházi olimpiát szervező bizottság oszlopos tagja. Semmi olyan új fejlemény nem volt az elmúlt hetekben, amiről az ukrán fél ne tudhatott volna akkor, amikor aláírta a szerződést, mert élő szerződésünk van. A márciusi sajtótájékoztatón én valóban hidakról, kapcsolatteremtésről és kommunikációról beszéltem, akkor ők valóban írtak egy levelet, hogy számukra ez elfogadhatatlan, mire én visszaválaszoltam, hogy meg kell érteniük, hogy mi így építjük fel az egész színházi olimpiát, és ebben a helyzetben sokszorosan fontosnak tartom azt, hogy kapaszkodjunk egymásba és ne engedjük el egymást, ami lerombolódik, azt mi, a kultúra emberei próbáljuk valahogy visszaépíteni, és ne szakítsunk meg minden kapcsolódási pontot. Ők azután írták alá a szerződést, hogy olvasták a válaszomat" – hangsúlyozta Vidnyánszky.

Vidnyánszky Attila, a rendezvénysorozat művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a 10. Színházi Olimpia hivatalos megnyitóján a Nemzeti Színház előtt 2023. április 15-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Vidnyánszky Attila: mi akkor is hívtuk őket, amikor még nem volt háború

Kiemelte, hogy mindezek ellenére nagyon sajnálja, hogy nem jön az ukrán társulat. "Én valóban hiszek abban, hogy a kultúra kommunikáció, az egymás iránti kíváncsiság és tisztelet. A másik vitatott mű, a Fokin által rendezett Perszepolisz egy kiváló film, amit a háború előtt forgattak, és amelyik kifejezetten pacifista tartalmú. Erőteljes pacifista gondolatokat fogalmaz meg, mint ahogy az a vízió is, ami a Rex című színházi előadásban megvalósul, minden, csak nem háborúpárti. A Perszepolisz egyébként az ukránok kérésére lekerült a hivatalos programból és a Színházi és Filmművészeti Egyetem programja lett. Én tudom, hogy ők rettenetesen nehéz helyzetben vannak, ezért még egyszer hangsúlyozom, hogy nagyon sajnálom."

"Közleményükben azt is hangsúlyozzák, hogy nagyon sok nyugati turnéjuk lesz, amihez én csak annyit tennék hozzá, hogy mi akkor is hívtuk őket, amikor még nem volt háború. Nekünk akkor is érdekesek voltak, és barátként tudtunk együttműködni, még Beregszászba is meghívtam őket, azzal a tudattal, hogy viszontmeghívásra soha nem számítok, mert Ukrajnában az elképzelhetetlen, hogy egy nemzetiségi színház az ottani Nemzeti Színházban bemutatkozzon.

Nálunk, a budapesti Nemzeti Színházban évente rendezzük meg a magyarországi nemzetiségi színházak Jelen/lét fesztiválját. Ezzel együtt továbbra is nyitva áll a Nemzeti Színház kapuja előttük" – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, majd hozzátette, nyitottak arra, hogy újratárgyalják a kijevi társulat fellépésének feltételeit.

Foglaljuk össze a lényegét: az ukrán társulat visszamondta aláírt szerződése ellenére a vendégjátékot a Színházi Olimpián, mert szerintük ott orosz társulat is szerepel. Ha finoman akarunk fogalmazni, akkor az ukrán színház félrebeszél. Nincs orosz társulat a Színházi Olimpián. A magyar Nemzeti Színház játszik már régóta egy - erőteljesen háborúellenes - darabot, amit egy orosz rendező rendezett. A Nemzeti Színház magyar színészeivel. És ezen kívül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen levetítették Valerij Fokin világhírű orosz rendező egyébként pacifista filmjét. A dollármédia viszont már egyenesen arról ír - fogalmazzunk precízen: hazudik - , hogy a Színházi Olimpián háborúpárti orosz társulatokat is beengedtek. Ami, mégegyszer: nem igaz.