Ajándéktipp: egyedi, puha játékok kicsiknek

Ajándékötletek gyerekeknek
Vágólapra másolva!
Mindig jó, ha egy kisgyereknek van egy puha játékfigurája, amit mindenhova magával vihet, és amit magához szoríthat elalvás előtt. Most ilyen puha figurákat gyűjtöttünk össze.
Vágólapra másolva!

Ha gyerek születik a családban, akkor bizony a rokonoknak nagy fejtörtést okoz, hogy mit is adjanak a lurkónak. Nehéz kérdés ez, főleg az első karácsonykor. Nos, szerintünk príma megoldás az unalmas plüssök helyett egy egyedi, kedves figurát adni, hiszen ilyenekre minden kicsinek szüksége van.

Ma már számos hazai alkotó van, aki kifejezetten gyerekeknek készít egyedi játékokat és tárgyakat. Éppen ezért a multik kínálata mellett a kicsit borsosabb árú hazai termékek közül is érdemes válogatni, sok helyen az egyedi kívánságokat is szívesen teljesítik. A bazárban található hat figura közül hármat inkább kislányoknak, míg a másik hármat inkább fiúknak szántuk. Nektek melyik a kedvencetek?

Biztosan nem jönnek szembe a játszótéren Forrás: Origo

1. Cicafigura, Manka 6.500 forint
2. Macskalány tüllszoknyával, Eszterda 9.800 forint
3. Kislány akasztóval, Mamas&Papas 3.690 forint
4. Plüss róka, Meilingerzita 5.800 forint