Óbudai korrupciós botrány: újabb gyanúsítottra csapott le a főügyészség

Sziréna
Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
Kedden egy újabb személyt hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a III. kerületi csúszópénzes botrányban – tudta meg a Magyar Nemzet. Az óbudai önkormányzatig érő bűnügynek ezzel már öt gyanúsítottja van.
Vágólapra másolva!

Minősített hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt egy újabb személyt hallgatott ki gyanúsítottként az óbudai korrupciós botrányban a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a KNYF kommunikációs osztálya.

Hozzátették: a korrupciós ügy ötödik gyanúsítottja szabadlábon védekezik.

Ismert, március elején több személyt gyanúsított meg a vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt eljárást indító Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A gyanúsítások az óbudai önkormányzattal kötött fiktív szerződésekről és kenőpénzekről szólnak, a bűnügy szálai pedig a baloldal fontos háttéremberéhez, P. Gáborhoz és társaihoz vezetnek.

A férfival kapcsolatban érdemes megemlíteni azt az Anonymus által közzétett, rejtett kamerával készített felvételt, amin az látszik, hogy P. Gábor és társa egy autóban ülve több millió forint — feltételezhetően — kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. 

Az álarcos alak szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

A botránnyal összefüggésben megszólalt a helyi Fidesz is, kezdeményezésükre március 21-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tart az önkormányzat. 

„Az ülésen tisztázni kell, hogy a letartóztatási hullámot előidéző fiktív szerződéseket az önkormányzat részéről ki kötötte, azokat a városvezetésből ki engedélyezte, ki írta alá a teljesítési igazolásokat, illetve hogy milyen módon szennyezték be a várost jelenleg irányító politikusok otthonunk, Óbuda jó hírét” – fogalmazott a Metropolnak Puskás Péter.

A Fidesz helyi frakcióvezetője hozzátette azt is: Kiss László DK-s polgármester a nyilvánosságra került korábbi információk szerint rokona révén érintett lehet a botrányban, ugyanis közeli hozzátartozójának és az ügy egyik szereplőjének közös cége lehetett a vizsgált időszakban.