Lemondott Varga Judit

VARGA Judit
Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Lemondott Varga Judit - jelentette be a közösségi oldalán szombat délután. Nem sokkal korábban Novák Katalin köztársasági elnök is bejelentette lemondását.
Vágólapra másolva!

Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott – írta közösségi oldalán Varga Judit. A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom – írta.

Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében.

– zárta bejegyzését Varga Judit.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!