Egyszer már elítélték a halálos esztergomi raliverseny szervezőjét

Esztergom-Nyerges Rally, verseny, baleset, halálos baleset, Esztergomrallybaleset, 2024.03.24.
Összetört versenyautó az Esztergom-Nyerges Rally helyszínén, Bajót közelében
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
A verseny szervezője állítja, nem volt eltiltva. Mint mondta, 1987 óta szervez ralikat, kétszer vette át az év legjobb versenyszervezője díjat.
Vágólapra másolva!

A 2013-as városlődi halálos versenybaleset után 

egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték jogerősen az Arrabona Rally Club elnökét,

az információt megerősítette az érintett, Bognár Gábor is. A verseny szervezője elmondta, nem volt eltiltva a versenyszervezéstől, és ő szervezte a vasárnapi Esztergom-Nyerges Rallyt is, ami félbeszakadt, miután nézők közé csapódott egy autó és négyen meghaltak, többen pedig megsérültek.

A 11 évvel ezelőtti balesetben egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek. Az ügyben a bíróság 2018-ban megállapította, hogy a verseny sem a helybeliek, sem a nézők szempontjából nem volt biztonságos. A bíróság ezért akkor a verseny szervezőjét, Bognár Gábort tette felelőssé, 

az Arrabona Rally Club elnöke a tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét,

a tárgyaláson azt mondta, korábban ő is indult versenyeken, 1987 óta szervez ralikat, kétszer vette át az év legjobb versenyszervezője díjat, a városlődi versenyig közel 85 ralinak volt a gazdája, és előtte még sosem történt baleset.
Ahogy azt az Origo is megírta, a rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja, halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (vg.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!