A férfi 2009-ben költözött be a nő debreceni házába. Nem csak lakása, munkája, így fizetése sem volt, abból éltek, amit az asszony keresett.
2016-ban inni is elkezdett, 2020-tól pedig részegen rendszeresen üvöltözve szidta a nőt.
Főleg a nő kinézetét ócsárolta, és rendszeresen meg is verte, arcon ütötte vagy megtépte a haját.
Amikor az asszony már nem bírta tovább, feljelentést tett, és kérésére a bíróság négy hónapra elrendelte a férfi távoltartását.
A férfi a rendőrségen mindent beismert, most többek között kapcsolati erőszakkal vádolják, amelyért felfüggesztett börtönre ítélhetik.