Gulyás Gergely a hídpénzbotrányról: Nehéz elhinni, hogy a Városháza vezetése tudta nélkül ez a korrupció megvalósulhatott volna

KARÁCSONY Gergely; KUNHALMI Ágnes; NÉMETH Angéla; GYURCSÁNY Ferenc ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ beszél ellenzék főpolgármester-jelölt kampányzáró rendezvény Közéleti személyiség foglalkozása polgármesterjelölt politikus politikusnő SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY vála
Budapest, 2019. október 12. Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Németh Angéla újpalotai polgármesterjelölt és Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, választmány elnök (b-j) az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Példátlan a főváros a Lánchíddal kapcsolatos mostani magyarázkodása az elmúlt évtizedek fővárosi beruházásaiban, a fővállalkozótól a fővárossal így-úgy, de vélhetően valamilyen összeköttetésben álló emberek kaptak pénzeket megfelelő ellenszolgáltatás nélkül - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője az Origo kérdésére. Nehéz elhinni, hogy a Városháza vezetése tudta nélkül ez a korrupció megvalósulhatott volna - tette hozzá. A miniszter szerinte ezek után fontos megjegyezni, hogy az átláthatóságot hirdető civil szervezeteket nem szabad komolyan venni, hiszen a Transparency international modellértékűnek minősítette ezt a közbeszerzést. A miniszter szólt arról is, hogy meghallgatták és elfogadták az építési és közlekedési miniszter beszámolóját a fővárossal történt megállapodásról. A kabinet felhatalmazást adott a miniszternek a kedvezmények egyszerűbb és egységes kialakítására, a kapcsolódó részletszabályok kidolgozására. Gulyás Gergely értékelése szerint a március 1-től életbe lépő változásokkal mindenki nyer, azok előnyösek mindenki számára. Szintén meghallgatták a belügyi és igazságügyi tárca vezetőinek beszámolóját a nemzetközi sajtóban nagy visszhangot kapott szélsőbaloldali támadások olasz vádlottjának fogvatartási körülményeiről. A miniszter közölte: a hölgy fogvatartási körülményei megfelelnek az európai uniós és a magyar előírásoknak. Gulyás Gergely rámutatott: a körülményeket megismerve, az ügy mögött Magyarország lejáratása áll.
Vágólapra másolva!

Szerdán ülésezett a kormány, csütörtök délelőtt pedig Kormányinfón számolt be a legfontosabb döntésekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A miniszter azzal kezdte a beszámolót, hogy ismertette azt az európai helyzetelemzést, ami alapján a kormány dolgozik.

„Van egy alapvető nézőpontbéli különbség az Európai Unió tagállamainak többsége és Magyarország között. Magyarország nincs egyedül az álláspontjával, de a leghatározottabban mondja ki, hogy a háború nem jelent megoldást" – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely: Az unióban azok vannak többségében, akik a háború pártján állnak Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Mint mondta, ezért beszéltek mindig a béketárgyalás fontosságáról. Az unióban azok vannak többségében, akik a háború pártján állnak. Hozzátette: ez önmagában nem jelentené azt, hogy a felek számtalan kérdésben ne alakíthatnának ki közös álláspontot, ezért is fogadták el az oroszok elleni egyes szankciókat, amelyek a legfontosabb magyar érdekeket nem sértették.

Most azt látják, hogy nem a nézetkülönbségek megoldására törekednek a nagy tagállamok, hanem

 

a Magyarországgal szembeni zsarolás durva eszközeit próbálják alkalmazni.

Hozzátette: ezért is mondják azt, hogy Brüsszelben változás kell, a választások erre lehetőséget biztosítanak.

A miniszter szerint szerencsés az, hogy amikor háború és béke kérdésében, a tagállami szuverenitás kérdésében kell dönteni, akkor szerencsés az, hogy EP-választások lesznek.

„A miniszterelnök az uniós csúcson folyamatos egyeztetést folytat. Továbbra is igyekszünk a nemzeti érdekek figyelembevételével megegyezésre jutni. Ez nem biztos, hogy be fog következni. Az uniós csúcs után a miniszterelnök teljes körű tájékoztatást ad" – fogalmazott.

Minden tanár magasabb fizetést kap hétfőn

A Belügyminisztérium sikeresen végigvitte az adminisztrációt, 140 ezer tanár vehette át az okiratokat két hét alatt, amelyek tartalmazzák a béremelést mindenki számára – közölte Gulyás Gergely.

 

A megemelt illetményeket már hétfőn meg fogják megkapni a tanárok.

 

Mint mondta, a kormány szándéka világos: 32,2 százalékos béremelés során, mindenkinek nőni fog a fizetése. A legutóbbi ciklusban 46 százalékkal nőtt a tanárok fizetése.

A magyar állam a rendszerváltás óta először képes anyagilag is igazán honorálni a tanárokat, a közoktatás színvonalán az ország sikere múlik. A magyar adófizetők pénzéből finanszírozzák a béremelést, az EU-tól ígéret van az utófinanszírozásra, ha ez megtörténne, 12 százalékát fizetnék a béremelésnek.

Sokan vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy az EU ne biztosítsa béremeléshez szükséges pénzeket – jelezte a miniszter.

Jelentősen emelkedik a tanárok bére Forrás: MTI/Balázs Attila

Újra lesz SMA-szűrés

A kormány tárgyalt az SMA-szűrésről, és megállapította, hogy volt egy 14 hónapos program, amelynek keretében 2022. november elsejétől 2023. december elsejéig bevezették az újszülöttek esetén az SMA-szűrést, ez a program ugyan véget ért, de költségvetés az ehhez szükséges forrásokat továbbra is biztosítani fogja – jelentette be a miniszter.

Mindenki jól jár az új bérletekkel

A kormány elfogadta az építési és közlekedési miniszter beszámolóját a fővárossal történt megállapodásról. A kormány a kedvezmények egységes és kedvezőbb kialakítására felhatalmazást adott az építési és közlekedési miniszternek, aki néhány napon belül ismerteti majd a részleteket.

Gulyás Gergely előzetesen elmondta:

2024 március elsejétől a Pest vármegyére vonatkozó havi bérletet, illetve a havi országbérletet elfogadják majd a BKK járatain is. A Budapest-bérlet érvényes marad a főváros egész területén, a MÁV, Volán, és a HÉV járatain is felhasználhatják.

 

„A megállapodással nyernek a vidékről ingázók, az agglomerációból ingázók, kisdiákok is, hiszen nekik teljesen ingyenessé válik a közlekedés. Nyertes az a 350 ezer budapesti felnőtt is, aki a városban, és azon kívül is utazhat" – mondta.

Nincsenek luxuskörülmények a magyar börtönökben, de az emberi méltóságot biztosítják

A kormány szerdai ülésén meghallgatta a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter beszámolóját is a szélsőbaloldali bűnözői csoport tagjával kapcsolatban. Mint mondta, Magyarország lejáratása zajlik a háttérben.

Ilyen sérüléseket okoztak a szélsőbaloldali terroristák Budapesten Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

 

Az állati ösztönökkel bűncselekményeket elkövető bűnözőknek is biztosítani kell az emberi méltóságot, az adott személy esetében ezek megfeleltek a magyarországi és az uniós előírásoknak is. A fogvatartottak napi háromszori étkezést kapnak. Az hazugság, hogy a cellában patkányok lettek volna

- jelentette ki.

Ilyen sérüléseket okoztak a szélsőbaloldali terroristák Budapesten Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Mint mondta, olyan célja nincs a fogvatartó intézménynek, hogy a fogvatartottak luxusban éljenek, de általánosságban tisztaság van.

Példátlan, ami a Lánchíd felújításánál történt

Karácsony Gergely még a sapkáját is az A-Hídtól kapja – mondta az Origo kérdésére Gulyás Gergely a főpolgármester közösségi oldalán megosztott fotója kapcsán, amelyen egy A-Híd feliratos munkavédelmi sisakot tart a kezében a politikus.

A „hídpénzbotrány" kapcsán feltett kérdésünkre Gulyás Gergely elmondta, hogy példátlan a főváros a Lánchíddal kapcsolatos mostani magyarázkodása az elmúlt évtizedek fővárosi beruházásaiban.

A miniszter szerint a fővállalkozótól a fővárossal így-úgy, de vélhetően valamilyen összeköttetésben álló emberek kaptak pénzeket megfelelő ellenszolgáltatás nélkül. A legfontosabb, hogy feltárják az ügyet, ha kell, a nyomozóhatóságok segítségével.

 

Gulyás Gergely kérdésére elmondta: nagyon nehéz elhinni, hogy a budapesti városháza tudta és beleegyezése nélkül a Lánchíd-botrány megvalósulhatott volna. A miniszter szerint ezek után fontos megjegyezni, hogy az átláthatóságot hirdető civil szervezeteket nem szabad komolyan venni, hiszen a Transparency international modellértékűnek minősítette ezt a közbeszerzést.

 

Úgy tűnik, hogy a lopást tartják modellértékűnek. Soros György átláthatóságot hirdető embereinek a legbrutálisabb korrupció is megfelel, ha azt a baloldal követi el

- mondta.

Gulyás Gergely példátlannak nevezte a hídpénzbotrányt Forrás: MTI/Róka László

Walter Katalin BKK-vezérigazgató pulykás hasonlata kapcsán Gulyás Gergely azt mondta az Origónak, az MSZP-SZDSZ kormány időszakában gondolkodtak és beszéltek utoljára így az emberekről, de a mostani megnyilvánulás még durvább stílusú volt.

Ha valóban fontosak tartaná a tömegközlekedést használókat a főpolgármester, akkor azonnal menesztette volna a BKK vezérigazgatóját, aki egyébként felajánlotta lemondását, de Karácsony Gergely ezt nem fogadta el.

 

A Gyurcsány-Donáth látszatvitát nem szabad valósnak tekinteni - mondta Gulyás Gergely az Origo kérdésére.

A baloldal egységesen indult, amelyet a pedagógus szervezetek is támogattak, ők azok, akik az elmúlt hetekben is mindent megtettek annak érdekében, hogy ez elmúlt hetekben már Magyarországnak megítélt pénzekhez ne juthasson hozzá az ország, és minél később valósulhasson meg a pedagógus-béremelés.

 

Gulyás Gergely szerint, mindenkinek értékelni kell ezt a magatartást, amelyre demokratikus keretek között kell választ adni a június 9-i európai parlamenti választáson. A miniszter úgy fogalmazott, az ország sokat nyer azzal, ha magyar érdekeket képviselő EP-képviselőket küldünk ki Brüsszelbe. Véleménye szerint, sem a DK, sem a Momentum képviselői nem tartoznak ezek közé.

Donáth Anna látszatvitát folytat Gyurcsánnyal Fotó: Csudai Sándor - Origo

Gulyás: Ez volt az igazi szégyen

Gulyás Gergely Gyurcsányék új luxusvillájával kapcsolatban elmondta: őt nem érdekli, hogy hova költöznek, ami szerinte szégyen, az az, hogy eddig abban az Apró-villában lakott a Gyurcsány-házaspár, amit zsidóktól koboztak el a második világháború időszakában. Gyurcsány pedig miniszterelnökként is úgy gondolta, hogy egy ilyen villában lakhat. Mint mondta, annak fényében, hogy a rendszerváltást követő privatizáció időszakában Gyurcsány Ferenc korábbi pártállami kapcsolatainak köszönhetően milliárdos lett, nem meglepő hogy ennek megfelelő luxusban él.

Gulyás Gergely a napelempályázatokról azt mondta, hogy ezt egyelőre az állam finanszírozza. 26,7 milliárd forintnyi pénzről döntöttek. A kifizetések nem ragadtak be, 5500 olyan elszámolás van jelenleg folyamatban – ismertette. A miniszter újságírói kérdésre: elég szigorú már a gyermekvédelmi szabályozás, európai viszonylatban jól áll Magyarország, de nem zárható ki, hogy még tökéletesebb legyen a törvény.

"A baloldal várható miniszterelnök-jelöltjének nagyapja egy kommunista tömeggyilkos volt"

Gulyás kérdésre elmondta, ha valakinek a szülei bűnt követtek el, de az apák vétkét a fiúkban nem kérjük számon.
 

Mindezt meg lehetne változtatni, de abból nem a jobboldal jönne ki rosszul, mert a baloldal várható miniszterelnök-jelöltjének nagyapja egy kommunista tömeggyilkos volt. Tőle nem láttam olyan szembenéző írást, mint Bayer Zsolttól.