Szijjártó Péter: Magyarország az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik

SZIJJÁRTÓ Péter; TISZA Kálmán
Budapest, 2023. október 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országház Tisza Kálmán-termében 2023. október 31-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Magyarország az elektromos autóipari átállás, és ezáltal pedig az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik, ez annak is köszönhető, hogy a kormány a lehető legjobb együttműködést alakította ki a piac szereplőivel — közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető az amerikai BorgWarner beruházásának bejelentésén kiemelte, hogy a Magyarországon most is több mint ezer főt foglalkoztató vállalat a tervezett 25 milliárd forint értékű fejlesztése nyomán hibrid és elektromos hajtású járművekhez alkalmas termékeket fog gyártani Oroszlányban.

— tájékoztatott.

Beszédében emlékeztetett, hogy az Európai Unióban már megszülettek a politikai döntések az autóipar elektromos átállításáról, ami nélkül lehetetlen a karbonsemlegességi célkitűzések elérése is, hiszen ez a szektor adja a teljes károsanyag-kibocsátás húsz százalékát.

Szavai szerint mindez egy teljesen új gazdasági korszak eljövetelét is jelenti, amelynek a keretében éles verseny indult azért, hogy kikből lehetnek ezen változások nyertesei.

— húzta alá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Illyés Tibor

— szögezte le.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy ezekhez a sikerekhez elengedhetetlen a lehető legjobb együttműködés a piac szereplőivel, és ezen a téren is látványos sikereket tudtak elérni.

Ennek alátámasztására azt közölte, hogy Kína és Németország mellett Magyarország az egyetlen olyan ország a világon, ahol mind a három prémium német autómárka gyártási kapacitással lesz jelen, közben pedig a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közül öt is elkötelezte magát hazánk mellett.

— figyelmeztetett.

Majd hangsúlyozta, hogy Magyarországon az elmúlt tíz évben 3,5-szeresére nőtt az autóipar termelési értéke, amit az elsődleges gyártók és a beszállítók teljesítményének együttes növekedése adott.

Aláhúzta: az ágazat termelési értéke tavaly brutális rekordot ért el 12 ezer milliárd forinttal, és az idei év első kilenc hónapjában további 18 százalékos bővülést jegyeztek fel.

— tudatta.

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy az amerikai beruházások lényeges szerepet játszanak a magyar gazdasági növekedés fenntartásában, az érintett vállalatok alkotják továbbra is a második legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, közülük tizennéggyel stratégiai együttműködési megállapodást is kötött a kormány.

— tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!