Kislányuk előtt mészárolta le terhes feleségét egy szegedi férfi

szegedi gyilkosság
A gyilkosság helyszíne
Vágólapra másolva!
Több mint 30 késszúrással végzett várandós feleségével az a férfi, akinek az ügyében ítéletet hirdethetnek a jövő héten a Szegedi Ítélőtáblán. Első fokon 20 év fegyházbüntetést kapott azzal együtt, hogy feltételesen sem lehet szabadon engedni. A vád és a védelem sem volt elégedett ezzel a döntéssel. 
Vágólapra másolva!

A válást tervezgető férfi 2020. november 6-án reggel szegedi otthonuk hálószobájában rátámadt az alvó, hét hónapos terhes feleségére.

A nő felébredt és próbált védekezni, de hiába, a férfi 32-szer szúrta meg két késsel. A szúrások olyan erősek voltak, hogy az egyik kés pengéje eltört.

A nő a helyszínen meghalt, és a magzat sem élte túl a támadást, több szúrás közvetlenül is érte.

Az egész vérengzést végignézte a pár 3,5 éves kislánya, aki a szobában volt a gyilkosság idején.

A gyilkosság helyszíne Forrás: police

A férfi a támadás után lemosta a véres kezét, felkapta a kislányát és autóval az édesanyjához ment, ahol elmondta, hogy mi történt.

Az asszony azonnal hívta a rendőröket, akik fél óra múlva elfogták a fiát.

A gyilkos a szakértők szerint paranoid személyiségzavarban szenved, ami közepes fokban korlátozta a beszámítási képességét a bűncselekmény idején.

A szakértők véleménye szerint a férfi gátlásainak az oldásában az is közrejátszhatott, hogy a gyilkosság előtti este alkoholt fogyasztott. A Szegedi Törvényszék 2022. szeptember 12-én 20 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és kimondta, hogy feltételes szabadságra nem
bocsátható. Ez ellen a védelem és a vád is fellebbezett. Az ügyben április 20-án születhet jogerős ítélet.