Hollik István: A magyar baloldal továbbra is úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül

tüntetés, 2022.09.02., tanár, pedagógus, diák, oktatás, Szent István tér, Bazilika, Belügyminisztérium, Fővám tér, Budapest, Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
A szankciókról szóló nemzeti konzultáció bebizonyította: a magyar baloldal továbbra is úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videójában.
Vágólapra másolva!

Hollik István közölte, hogy lezárult a nemzeti konzultáció kiértékelése. Csaknem 1,4 millió ember mondta el a véleményét.

- emelte ki. A nemzeti konzultáció eredménye ugyanakkor még valamit bebizonyított:

- tette hozzá a kommunikációs igazgató.

- mondta, majd kiegészítette azzal, hogy

ezen politikájukon máig nem hajlandóak változtatni: a baloldal továbbra is a magyarokra erőltetné a szankciókat, sőt újabbakat is bevezetne.

- jelentette ki Hollik István, hozzáfűzve: mindent megtesznek, hogy érvényt szerezzenek a magyarok akaratának. Ezért továbbra is nemet mondanak az elhibázott brüsszeli szankciókra. Mindent elkövetnek, hogy Magyarországot távol tartsák a háborútól, hiszen csak a béke jelenthet megoldást - hangoztatta a kommunikációs igazgató.