Polgármesterfrász: sorra óvják meg a választási eredményeket

önkormányzati választás 2014. 
Urnabontás
Budapest, 2014. október 12. Urnabontás az 5. kerületi Sütő utcában, a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban kialakított 9. számú szavazókörben az önkormányzati választáson 2014. október 12-én. MTI fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Teljesen borulhat az október 12-i önkormányzati választás eredménye Budapest XIV. és XV. kerületében, ahol több körzetben új voksolást írtak ki, lehet, hogy az utóbbi kerületben a teljes polgármester-választást meg kell ismételni. Összesen 24 településen támadták meg a választás végeredményét. Gyöngyösön a patthelyzet okozhat még váratlan fejleményeket, és lehet, hogy Ózdon is meg kell ismételni a választást.
Vágólapra másolva!

Továbbra sincsen hivatalos végeredménye az október 12-i helyhatósági választásoknak, mivel 23 településen a polgármester-választás, 17 településen az egyéni listás választás, 16 település 49 egyéni választókerületében a képviselő-választás eredménye ellen érkezett jogorvoslati kérelem.

Tart még a verseny

A következő települések polgármester-választási eredményét támadták meg: Kórós, Sumony, Biharugra, Kétegyháza, Mezőkovácsháza, Ózd, Mezősas, Recsk, Esztergom, Nógrádkövesd, Rétság, Zabar, Cegléd, Diósd, Kerepes, Tápiószele, Tákos, Dombóvár, Becsvölgye, Csörnyeföld, Rigyác, Zalaigrice Zalamerenye és Szegi.

Forrás: MTI/Marjai János

Tizenhat település 49 egyéni választókerületében is van jogorvoslati kérelem a választás eredménye ellen, így Budapest XVIII. kerületében, Pécsen, Gyomaendrődön, Szarvason, Ózdon, Dunaújvárosban, Győrben, Mosonmagyaróváron, Szolnokon, Tiszafüreden, Esztergomban, Cegléden, Kerepesen, Pilisen, Vácon és Szombathelyen. A megyei közgyűlések közül egyedül a komárom-esztergomi eredményét támadták meg.

Áll a bál Rákospalotán

Az eddig legnagyobb vihart a XV. kerületi helyi választási bizottság kavarta azzal, hogy elrendelte a polgármester-választás megismétlését. Rákospalotán Hajdú László, a DK jelöltje nyerte a voksolást. A baloldali politikus 798 szavazattal előzte meg Pintér Gábort, a Fidesz–KDNP jelöltjét, aki fellebbezett az eredmény ellen, amit helyben is hagytak.

Hajdu László egyelőre nem tudja, mit hoz a jövő. Fotó: Bielik István - Origo

A helyi választási bizottság nem jogerős határozatának indoklása szerint a DK megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjüket, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntették fel kampánykiadványaikban, miközben csak a DK indította jelöltként. A párt a Fővárosi Választási Bizottságnál megfellebbezte a döntést, Molnár Csaba, a párt ügyvezető-alelnöke pedig „aljasnak és alantasnak” nevezte, amit a Fidesz a XV. kerületben csinál.

Karácsony sem polgármester még

Zuglóban sem csitulnak a kedélyek, mivel a helyi választási bizottság megsemmisítette a 3-as számú egyéni választókerület egyéni képviselő- és polgármester-választási eredményét, és november 9-ére megismételt választást tűzött ki. A döntés miatt Karácsony Gergely, az Együtt-PM zuglói polgármesterjelöltje nem kapta meg a polgármesteri kinevezéséről szóló dokumentumot, a politikus fellebbezett a döntés ellen.

Karácsony Gergely sem Zugló polgármestere még. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Egyébként a rákospalotai és a zuglói események miatt nem tud megalakulni a Fővárosi Közgyűlés addig, amíg nem emelkednek jogerőre a kerületi polgármester-választás eredményei, mert csak a kerületi eredmények alapján állapítható meg a közgyűlés összetétele. Mindkét esetben vélhetően a Fővárosi Választási Bizottság döntését is meg fogják támadni, így a végső szót majd a bíróság mondhatja ki.

Hét voks hibádzik Ózdon

Meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon. Az eredményt Fürjes Pál a Fidesz-KDNP korábbi polgármester támadta meg arra hivatkozva, hogy hét szavazat hiányzik az urnákból, ennyi a különbség a választásra jelentkezők és a leadott szavazatok között. A kifogásnak helyt adva rendelték el a választás megismétlését. A Jobbik megtámadja a választási bizottság határozatát, a pát szerint a Fidesz nem képes elviselni a vereséget.

Recsken, Bakson és Szegiben újra kell szavazni

Recsken egyelőre egy szavazókörben fogják megismételni a polgármester-választást. Salgótarjánban 50 szavazattal győzött Dóra Ottó, a baloldali összefogás jelöltje. Az eredményt a Fidesz támadta meg. A párt újraszámlálást és új választás kiírását követelte. Megsemmisítette a baksi polgármester- és képviselőválasztás eredményét a területi választási bizottság, ezért a Csongrád megyei községben új szavazást kell tartani. Ugyanez a helyzet Borsod-megyei Szegiben is, ahol kilenc vokssal szerzett többet és lett polgármester a független Gabura Csaba. Utóbb a Borsod megyei területi választási iroda úgy döntött, megsemmisíti a polgármester-választás eredményét, ezért ott is újra kell szavazni.

Mi folyik itt Gyöngyösön?

Gyöngyösön a teljes patthelyzet okoz gondokat a jövőbeli irányítás szempontjából. A Heves megyei településen Hiesz György (DK-Együtt-MSZP) 31,48 százalékot, Tatár László (Fidesz-KDNP) 27,47 százalékot, Kévés Tamás (Jobbik) 24,10 százalékot szerzett. A 14 fős képviselő-testületben a Jobbiknak hat, a baloldali pártoknak öt, míg a Fidesz–KDNP-nek három képviselője van.

Gyöngyösön teljes a patthelyzet Fotó: Hajdú D. András - Origo

Hiesz György örülne, ha jobboldali politikusok is bekerülnének a városvezetésbe. Kévés Tamás szerint mindhárom politikai erőnek felül kell emelkednie saját pártérdekein. A Fidesz sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal nem lép koalícióra.

Nyert, majd lemondott

A voksolás utáni egyik legnagyobb furcsaság az volt, hogy lemondott a Vas megyei Borgáta független jelöltként megválasztott polgármestere, Gőcze Zsanett. A polgármester nem indokolta meg írásban benyújtott lemondását, amelyet a jegyzőnek nyújtott át.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!