Élelmiszer-visszahívást ritkán jelentenek be Japánban, ahol elvileg az élelmiszeripar nagyon magas biztonsági szabványok alapján működik, melyeket a vállalatok szigorúan be is tartanak. Ezért is hatalmas a botrány a Pasco Shikishima nevű élelmiszergyártó egyik terméke körül. A vállalat csomagolt szeletelt kenyereket is előállít, amelyekből kettőben fekete patkány maradványait találták meg.
A Japan Today úgy értesült, hogy a patkánymaradványokat két vásárló találta meg, mindketten Gunma prefektúrában vásároltak. Azonnal bejelentést tettek a Pascónak.
A vállalat azonnal visszahívást jelentett be a termékekre. Közlésük szerint az érintett termék 104 ezer csomagját vonják ki a forgalomból. Jelezték azt is, egyelőre nem jutott el hozzájuk olyan információ, hogy bárki is megbetegedett volna, aki evett a kenyérféléből, amely potenciálisan patkánymaradványokat tartalmazhat.
A visszahívás területi hatálya csak Japánra terjed ki, azaz az érintett termékből külföldre nem került. Belföldön Tokióban, illetve Tokiótól kezdve egészen az északi Aomori prefekturáig szállított a szeletelt kenyérből a vállalat. A terméket Tokióban gyártották.
A cég közleményt adott ki az esettel összefüggésben, melyben mélységes sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt, és bocsánatot kértek a vásárlóktól, valamint azoktól a partnereiktől, amelyek forgalmazzák terméküket.
A patkánymaradványokkal kapcsolatban megerősítették, hogy valóban egy rágcsálótól származnak.
Egyelőre nem tudják megmondani, hogyan kerültek a kenyérhez a fekete patkány darabjai, melyeket közlésük szerint a termék csomagolásán belül fedeztek fel. A tokiói gyár érintett futószalagjának működését leállították, és megkezdték a belső vizsgálatot a történtekről.
A tisztaságot és az élelmiszergyártásra vonatkozó higiéniai szabályokat nagyon komolyan veszik Japánban, pont ezért a kockázatokat jelentő élelmiszerekkel kapcsolatos hírek szinte mindig vezető hírként jelennek meg a japán médiában.
Tavaly a népszerű, az Egyesült Államokban is jelen lévő 7-Eleven boltláncnál volt botrány abból, hogy a forgalmazott rizsgolyóiban csótányt találtak.
Ennél is súlyosabb az az incidens, mely a Kobayashi gyógyszergyártó vállalathoz köthető. A cég koleszterinszint csökkentésére ajánlott étrend-kiegészítője kapcsán a múlt hónapban közölte azt a megdöbbentő állítást, hogy öt halálesettel kapcsolatban maguk kértek vizsgálatot, mert elképzelhető, hogy azok összefüggésbe hozhatók a termék egyik összetevőjével.