Újabb fordulat történt Alain Delon vagyonával kapcsolatban

Alain Delon
A bíróság kurátort nevezett ki Alain Delon pénzügyeinek irányítására
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Jó ideje folyik a vita a 88 éves Alain Delon gyerekei és élettársa között. A bíróság legutóbb kurátort nevezett ki a legendás francia filmsztár pénzügyeinek irányítására és vagyonának kezelésére, ami azt jelenti, hogy többé nem rendelkezhet egyedül ezekben az ügyekben. Vagyonát 245 millió euróra becsülik.
Vágólapra másolva!

Ez újabb fordulatot jelent annak a perpatvarnak a történetében, amelynek során tavaly nyáron már egyszer összefogtak a testvérek – Anthony, (59), Anouchka (33) és Alain-Fabien Delon (29) –, hogy kilakoltassák Hiromi Rollint (66), az egykori japán sminkest apjuk házából. Azt állították, a nő el akarja vetetni magát, és a vagyonra pályázik. A bíróság azonban elutasította a keresetet, mert Rollin úgy nyilatkozott, hosszú távú és stabil kapcsolata van a színésszel. Rollin és Delon 1992-ben találkoztak a Casanova visszatér című film forgatásán, viszonyuk volt. De csak 2019-ben, Delon agyvérzése után kezdett személyesen is gondoskodni a sztárról az asszony. 

A testvérek szövetségén azonban néhány hónap múlva repedések keletkeztek, ugyanis a múlt év végén Anthony azzal vádolta meg Anouchkát, hogy lényeges egészségi információkat titkol el a család elől apjuk szellemi hanyatlásáról.

Március elején a testvérek végül megállapodtak abban, hogy kérik a bíróságtól apjuk megerősített felügyeletét, amit április 4-én a montargis-i bíróság jóvá is hagyott. Már januárban bírósági védelem alá került az idős színész, ezt minősítették most át „megerősített kurátorsággá”. Az indoklás szerint a döntés a felnőtt személynek és vagyonának a védelmét célozza meg. 

Alain Delon
Hiromi Rollin és Alain Delon
Fotó: instagram.com 

Az intézkedés azt jelenti, hogy

kurátort neveznek ki Alain Delon pénzügyeinek irányítására, vagyonának kezelésére, többé egyedül nem rendelkezhet ezekben az ügyekben. 

A kurátor személye egyelőre nem ismert, a francia sajtóban megjelenő találgatások szerint nehezen elképzelhető, hogy a színész gyerekeit nevezzék ki, ahogy Delon japán szerelmének, Hiromi Rollinnak sincsen esélye. Az sincs tisztázva egyelőre, mi lesz a sorsa az Alain Delon International Diffusion SA nevű cégnek - emeli ki a Világgazdaság

Anthony Delon szerint apjuk végrendeletében kikötötte, hogy Anouchka örökli a vagyona felét, két fia pedig egy-egy negyedet.