Minden idők legnagyobb főnyereménye a tét az ötös lottón

lottó, pénz, nyeremény
Vágólapra másolva!
Elképesztő összeg a tét.
Vágólapra másolva!

Az ötös lottón több mint 200 napja nem volt telitalálatos, ennek köszönhetően már 6,45 milliárd forintot lehet nyerni, ami a játék történetének eddigi legnagyobb nyereménye. Magyarország kedvenc lottójátéka iránti kereslet az elmúlt mintegy félévben jelentősen megnőtt. Utoljára 2020. 11. hetében volt hasonló forgalom a lottózókban.

Az Ötöslottó történetében közel 3500 sorsolás volt mostanáig, 

a jackpot összege 1959-ben lépte át az egymillió forintot, 1992-ben a 100 milliót és 1999-ben az egymilliárdos határt.

Az Ötöslottó 67 éve alatt a 3-as és a 75-ös számot húzták ki a legtöbbször, összesen 233-szor. A sokak által szerencsésnek tartott 7-es vagy éppen a balszerencsével társított 13-as számokat egyszer sem húzták ki a halmozódás kezdete óta.

lottó, pénz, nyeremény
A kép csupán illusztráció
Fotó: Pinterest 

Ma már a világ bármely pontjáról, bármilyen időpontban fel lehet adni Okoslottót mobilalkalmazással. Lehetőség van a korábban megjátszott számok eltárolására, a mobiltelefon megrázásával pedig véletlenszerűen generált számokat kaphatnak és játszhatnak meg a játékosok. 

Az alkalmazás további előnye, hogy nyerőtalálat esetén üzenetet küld a felhasználónak. Az 599 999 forintig a mobilalkalmazásból vásárolt szelvények esetén a lottónyeremények a bankszámlaszám megadását követően automatikusan átutalásra kerülnek, az ennél nagyobb összegű nyeremények esetén pedig az alkalmazás tájékoztatást küld a teendőkről.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!