Az Apple értéke már nagyobb, mint a teljes brit gazdaságé

Ez  a 7 cég már nem kér a dolgozóitól diplomát – galéria - Apple
4, Apple: a számítástechnika egyik úttörőjének tekinthető vállalatnál már mérnöki pozícióknál is inkább a tapasztalatra támaszkodnak, mint a diplomára.
Vágólapra másolva!
Az Apple a hétfői kereskedési nap során átlépte a 3 ezer milliárd dolláros piaci érték álomhatárát, amire korábban még egyetlen vállalat sem volt képes.
Vágólapra másolva!

A hétfői amerikai tőzsdei kereskedés során az Apple piaci értéke rövid időre átlépte a 3 ezer milliárd dolláros álomhatárt, amivel a technológiai óriás történelmi rekordot ért el. A kereskedés végén a vállalat 2990 milliárd dolláros értékkel zárt, vagyis éppen a 3 ezer milliárdos szint alatt – írja a CNBC.

Összevetésképpen: ezzel az Apple piaci értéke meghaladja Nagy-Britannia gazdaságának méretét.

A brit GDP ugyanis 2760 milliárd dollár.

Az Apple csillagászati értéknövekedése mögött jelentős részben a cég részvény-visszavásárlási programja áll. Az elmúlt évben ugyanis az Apple volt az S&P 500 tőzsdeindex vállalatai körében a legnagyobb sajátrészvény-visszavásárló társaság.

Az iPhone gyártója összesen 85,5 milliárd dollárt költött részvény-visszavásárlásra, és 14,5 milliárd dollárt osztalékfizetésre. Ezek az összegek az Apple pénzügyi évére vonatkoznak, amely szeptemberben ért véget.

Az Apple részvényárfolyamának teljesítménye 2018 augusztusa óta Forrás: Investing.com

A sajátrészvény-visszavásárlás jelentősége az, hogy ezáltal a vállalat csökkenti az elérhető részvények számát a nyílt piacon, vagyis megemeli a részvény értékét.

Ezzel az adott társaság lényegében tőkét juttat a részvényeseihez, hiszen az árfolyam növekedése növeli a részvényesek vagyonát.

Emellett ha kevesebb az elérhető részvény, akkor az egy részvényre eső nyereség is megnő. Ez a mérőszám pedig különösen fontos az elemzők és a befektetők szemében a negyedéves pénzügyi jelentések idején.

Az Apple egyébként 2012 márciusában kezdte el visszavásárolni a saját részvényeit, és ugyanekkor indította be a negyedéves osztalékfizetést is.

Ezt követően, tavaly szeptemberig, a vállalat több mint 467 milliárd dollárt költött visszavásárlásokra.

A technológiai óriás piaci értéke aztán 2018 augusztusában érte el először az 1000 milliárd dolláros álomhatárt. Azóta pedig az Apple részvényárfolyama 252 százalékot emelkedett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!