Országos lesz az önkormányzati ASP-rendszer

Vágólapra másolva!
2019-re országossá válik az önkormányzati ASP (Application Service Provider) rendszer, mely legalább 1600 önkormányzatot von be a projektbe, mellyel hatékonyabb és biztonságosabb lesz az ügyintézés. 
Vágólapra másolva!

Az ASP rendszer az önkormányzatoknak egységes felületen, felhőalapú szolgáltatásként teszi lehetővel a feladataik ellátásához szükséges alkalmazásokat. Ezzel a rendszerrel

hatékonyabb ügyfélszolgálatot tudnak biztosítani.

A szolgáltatások köre széles, hiszen beletartozik az iratkezelő rendszer, az önkormányzati települési portál, az elektronikus ügyintézési portál a gazdálkodási, az ingatlanvagyon-kataszteri rendszer, az önkormányzati adórendszer, az ipari és kereskedelmi, valamint a hagyatékileltár-rendszer.

A gazdálkodási és adószakrendszer használatát idén, januárban 1600 kistelepülés önkormányzata kezdte el. A tervek szerint pedig 2019-re több lépcsőben

3200 önkormányzat csatlakozik a rendszerhez.

Ennek a projektnek a megvalósítását a Kormányzati Informatikai fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) rész vesz benne a feltételek megvalósításáért és az önkormányzati szövetségekkel való kapcsolattartásért felelős Belügyminisztérium. A szakrendszerek fejlesztéséért, az oktatásért és az ügyfélszolgálat működtetéséért a Magyar Államkincstár felel.

Miszlai József, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese elmondta:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!