Ludditának nevezték Elon Muskot

Elon Musk beszél
Elon Musk
Vágólapra másolva!
Egy techipari alapítvány évente megnevezi hivatalos ludditáját. Azt a személyt, aki szerinte a legnagyobb kárt okozta a technológiai fejlődésben. 2015-ben általános döbbenetre Elon Musk és Stephen Hawking nevével rukkoltak elő.
Vágólapra másolva!

Az Information Technology and Innovation Foundation szerint a Tesla tulajdonosa és Az idő rövid története szerzője alaptalanul riogatták az embereket a mesterséges intelligencia – AI – veszélyeivel, ugyanakkor elterelték a figyelmet azokról a hatalmas előnyökről, amelyekkel a robotizáció az emberiség fejlődéséhez járul hozzá.

Mi az a luddita?

Az angol munkásmozgalom kezdetén állandó harcban álltak a munkaadóikkal, a küzdelem a géprombolástól az illegális szervezkedésen át a gyárak teljes megsemmisítéséig terjedt. A mozgalom névadója, Ned Ludlam, röviden Ludd tábornok minden bizonnyal létező személy volt, de mára mitikus hőssé vált.

Az alapítvány elnöke, Robert D. Atkinson külön kiemelte, tuajdonképpen személy szerint nem minősíti ludditának sem Muskot, sem Hawkingot, a mai kor ludditáit azonban mindketten bőven ellátták munícióval. Akik aztán szerinte nagyon kártékonyan démonizálni kezdték a mesterséges intelligenciát.

Elon Musk pánikot kelt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban Atkinson szerint Forrás: Tim Rue/Bloomberg

Musk ugyanis még augusztusban az emberiséget egész létében fenyegető tényezőnek nevezte az AI-t. De nyomban hozzátette, mivel elkerülhetetlen, a leghelyesebb, ha felkészülünk rá. Ez egyfajta fehívás volt a techipar vezető szereplőinek. Ebben mutatott példát tavaly decemberben, amikor nonprofit vállalatot hozott létre a Szilícium-Völgy más jeles képviselőivel OpenAI néven. Ennek a cégnek éppen az a célja, hogy a jótékony hatásokat erősítse.

A citromdíj indoklása

A lépés tükrében különösen bizarr a citromdíj, Atkinson azonban arra hivatkozik, Musk és Hawking

olyan pánikot keltettek a felhasználókban, amely lebéníthatja a technikai fejlődést.

„Ítéletnapi sci-fi"-nek nevezte, hogy mindketten aggályokat fogalmaztak meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, mert ezek elijesztik a trendformálókat is, a közönséget is, ami pedig előbb-utóbb aláássa a kutatást is.