Vágólapra másolva!
A regisztrált munkanélküliek száma országos átlagban hat százalékos, míg a roma kisebbség körében ez az arány eléri a hatvan százalékot; a roma népességet sújtó munkanélküliség kezelése évekre való feladatot ad a kormánynak - mondta Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára egy Békés megyei roma állás- és képzési börzén tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár elmondta, hogy idén a szaktárca, a munkaügyi központokon keresztül roma programokra, vagy zömében a romák elhelyezkedését segítő programokra az 10 milliárd forintot irányzott elő.

A roma lakosság elhelyezkedését segítő lehetőségnek nevezte a kormány által támogatott közmunkaprogramot, amelyre a kormány 5 milliárd forintot fordít. Az idei év áprilisának végéig pedig mintegy 3 milliárd forintot biztosítottak pályázati formában a hét leghátrányosabb helyzetű megye számára, szintén a közmunka programok finanszírozására - tette hozzá. A közeljövőben pedig mintegy 2,6 milliárd forintos PHARE keret nyílik meg a közmunka programokra.

Az országban elsőként 2000-ben a Roma-Start program keretében Békés megyében 14 roma származású foglalkoztatás-szervező menedzser állt munkába, akiknek az volt a feladatuk, hogy a nem regisztrált roma munkanélküliek bejelentkezését segítsék elő, szervezzék a képzésüket, és tárják fel a számukra elérhető munkahelyeket. A három éves program közel 420 millió forintba került, és összesen 1685 személy részesült valamilyen támogatásban. Idén május elsejétől Roma-Start Plusz elnevezéssel a munkaügyi központ folytatja a cigány családokat támogató programot.

A már korábban kiképzett roma menedzserek segítségével, egyfajta családsegítő hálózatot hoznak létre Békésben, amelynek keretében elsősorban a pályaválasztási, munkavállalási tanácsadói tevékenységet kívánják erősíteni úgy, hogy a tartós megoldást szolgáló munkavégzést támogatják. A tervek szerint 242 millió forintos összköltséggel 234 roma származású munkanélküli számára kínálkozik elhelyezkedési lehetőség.

A Roma-Strat Plusz program nyitórendezvényén, a békési sportcsarnokban megrendezett állás és képzési börzén 41-féle szakképzési lehetőség, valamint közel 100 munkáltató által bejelentett 520 álláshely között válogathatott mintegy ezer roma érdeklődő. Nagy Ágnes várakozásai szerint ennek a rendezvénynek köszönhetően, a közeli napokban várhatóan 350 roma talál magának munkát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!