Ez a diktátor fanszőrzettel született

Vágólapra másolva!
Pár hét múlva az amerikai és a magyar mozik is bemutatják a Sasha Baron Cohen főszereplésével készült újabb agymenést, A diktátor című vígjátékot, de már most láthatjuk a film majdnem kétperces nyitójelenetét. A klipből megismerhetjük az 1973-ban született Aladeen generális születésének érdekes körülményeit, gyerekkorát, hatalomra kerülésének történetét, és azt is láthatjuk, amint a hazájában rendezett olimpián abszolút szabályszerűen jut győzelemhez. A nyitójelenetből kiderül, hogy Wadiya, a fiktív közel-keleti ország, és Amerika, valamint több ENSZ tagállam közt azért van globális méretű feszültség, mert a diktátor nem engedi be az országba az atomfegyverek ellenőrzésére specializálódott osztagot. A filmet Larry Charles (Borat) rendezte, Sasha Baron Cohen mellett szerepel még benne Anna Faris, Ben Kingsley és Megan Fox is. A diktátor május 17-én kerül a magyar mozikba. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=cb7ke7o7mU8Wfow0
Vágólapra másolva!