Német és svéd filmhét Budapesten és vidéken

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Díjnyertes német és svéd filmek láthatók a hónap végéig Budapesten. Az Új német filmek fesztiválját immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Toldi moziban és az Örökmozgóban - e programba három vidéki nagyváros, Szeged, Pécs és Debrecen is bekapcsolódik.

Korábban februárban mutatták be a kiemelkedőbb német alkotásokat, idén azonban későbbre tolták a fesztivál időpontját, hogy a februári berlini filmfesztiválon szerepelt alkotások is bekerülhessenek a válogatásba.

A Hontalanul Afrikában című filmdrámát, amellyel Caroline Link az idén elnyerte a legjobb külföldi rendezésnek járó Oscar-díjat, május 25-én este vetítik az Örökmozgóban. A 2001-ben forgatott alkotás egy, a zsidóüldözés elől Afrikába menekült német család sorsát mutatja be. A felvételek eredeti helyszíneken, Kenyában készültek. Az újdonsült Oscar-díjas rendezőnek egy régebbi művét, az Erich Kästner könyvéből készült Pötyi és Anti című gyermekfilmet is bemutatják.

Az Új német filmek fesztiválján Rosa von Praunheim dokumentumfilmjét, a Queens Don't Cry című alkotást május 22-én, Connie Walther Tűzön-vízen át című filmjét pedig 23-án mutatják be. Ugyanaznap vetítik Andreas Dresen, idén Bajor Filmdíjjal, tavaly pedig Ezüst Medve- és Ezüst Hugó-díjjal jutalmazott Nyárspolgárok című filmjét, egy nappal később pedig Fatih Akin filmjét, a Solino-t nézheti meg a közönség.

Az utóbbi évek svéd produkcióiból összeállított válogatás az Örökmozgóban látható. A ...Szabadság, Boldogság, Svédország! című, maró gúnnyal tűzdelt film a szabad szerelem és a szabad kapcsolatok korába kalauzolja a nézőt, abba a korba, amikor a gyermekeiket Holdnak vagy Vízöntőnek szólító hippi szülők a világbékéről és Karl Marxról vitatkoztak. Lukas Moodysson rendezését május 27-én tűzi műsorára az Örökmozgó.

Egy nappal korábban, május 26-án látható látható Colin Nutley Angyalfarm című filmszatírája. Az Egy ágyban a Mikulással című, váratlan fordulatokban bővelkedő komédia, Kjell Sundvall alkotása két alkalommal is szerepel a fesztivál programjában (május 27. és 30.). A 72 éves Jan Troell legújabb műve, a Hófehéren az első svéd női pilóta életét dolgozza fel (május 31.).

Lasse Hallströmtől - az ABBA és az Árvák hercege című filmek rendezőjétől - a mostani vetítéssorozatban a Hat gyerek Bullerbyből látható. Feltűnő hasonlóságot mutat az Árvák hercege című művel Olle Hellbom Rasmus és a csavargó című alkotása, amelyet május 31-én tekinthetnek meg az érdeklődők. A svéd filmhét egyetlen komor hangvételű alkotása a Friss nyomon. A Kjell Sundvall rendezésében készült thrillert 28-án és 29-én tűzik műsorra.